János és az uzsorás esete.

A történetünkben szereplő személyek, kitalált személyek, avagy mégis csak léteznek ilyen emberek? Egy kisvároska közepén állott egy igen csak tehetősnek mondott családi ház, hatalmas erkéllyel az emeletén, alul pedig egy, nagy kirakat hirdette, hogy itt bizony egy régiségbolt és ékszerbolt működik. Az üzlet mögötti részben lakás húzódott s onnét széles lépcső kúszott emeletre, lomha ívet rajzolva a légtérbe. Az emeleten találhatóak a hálószobák, meg a fürdőszoba, a gardrób. A ház lakóiról csak annyit, hogy ott élt egy telhetetlen uzsorás, aki az üzleteket is működtette, vele felesége, aki még az uránál is kapzsibb volt, de ennél már csak az igen csak szemrevaló lányuk, volt kapzsibb. Híre is ment a megyében, hogy ők a legkapzsibb uzsorások a városban. Mindenkit becsaptak, aki a boltba betette a lábát, ha pedig pénzt hiteleztek valakinek, akkor az, többé nem menekült az uzsorás karmaiból. A kölcsön nem, hogy fogyott volna, hanem csak egyre nőtt. Járta is a városban egy mondóka róluk: A Horváth, a neje meg a lányuk, a város növeszti vastagra a hájuk. A szomszédos faluban élt a bölcs és okos, János, kinek fülébe jutott a hír, hogy a városka lakóit sanyargatja, a Horváth család. Gondolt egyet s felkerekedett, hogy megnézze magának ezt a hírhedt családot, s amennyiben lehet, móresre tanítja az uzsorás családot, csak úgy a maga módján. János apja volt a falu kovácsa, s amit tudott ellesett apjától. Apja a halálos ágyán adott egy erszényt Jánosnak. Volt az erszényben négy ezüst tallér, meg egy arany forint, s azt mondta Jánosnak.

-          Édes fiam ezt a pénzt akkor használd fel, ha a szükség már nagy, addig csak a munkád gyümölcséből éljetek.

János meg is tartotta apja utolsó kívánságát, de most úgy érezte, hogy eljött az idő. Az ezüst tallérokat és az arany forintot úgy kifényesítette, mintha most verték volna a pénzverdében. Majd visszarakta az erszényébe, s a derekára kötötte, még egy csomagot készíttetett anyjával, benne tiszta keményített fehér vászon ing, meg egy fekete jó minőségű pantalló, s egy pár különlegesen varrt veretes csizma. Ezeket egy terítőbe kötötte anyja majd a botja végén a vállára vetette. János fel is kerekedett, elbúcsúzott édesanyjától s nekivágott az útnak, a városka felé. Annyit szólt vissza a kapufélfából.

-          Ne búsuljon édesanyám, nemsokára hazatérek. Szükség nem lesz többé nálunk.

János egy takaros kis meszelt házat, egy kis kovácsműhelyt, s egy nagy kemencét hagyott maga mögött. De tudta mit cselekszik, s úgy érezte ez a helyes út. Elkészült a terv mellyel móresre tanítja az uzsorás családot. Nemsokára a városba ért, megszállt egy takaros fogadóban.

               

 

 

 

A fogadóban, jó alaposan kifürdött a borbélynál, kiberetválkozott, majd, megnyiratkozott. Olyan fess legényt faragtak belőle, hogy az csuda, meg is fordult utána minden valamire való hajadon. Mert János felkereste a város legjobb pékmesterét, s arra kérte, hogy süssön számára egy billog nélküli kenyeret, hanem azt írja rá, hogy a : Csodakemence kenyere.

                     

A pékmesternek tetszett az ötlet azonnal rá is állott az alkura s megígérte, hogy reggelre kisüti a kenyeret. János gondolta is, no, összeállott a praktika, amivel rászedi a kapzsi uzsorás családot. Visszatért a fogadóba, hogy alaposan kipihenje magát, de előtte jól bevacsorázzon. Ez így is történt, vacsora után felhajtott egy pohárka bort, majd nyugovóra tért a szobájába.

Reggel, amikor a nap halványan megvilágította a szobája függönyét, s a kakas is elkurjantotta az ébresztőt, János kipattant az ágyból, rendbe szedte magát, és elindult, hogy a dolgát bevégezze. A fogadósnak adott egy ezüst tallért, ami bőven fedezte az ottlétét, a fogadós szabadkozott is, hogy ez nagyon sok, de János csak legyintett, lesz még onnét ahonnan ez jött, fogadja csak el. János a pékmesterhez sietett, hogy elhozza a számára sütött kenyeret. Amint odaért a pékmester már várta is Jánost, hogy eldicsekedjen a nagyszerű kenyérrel. Mondotta is Jánosnak.

-          Ugye nem baj, ha minden kenyeremre ezt írom?

-          Ugyan miért volna baj, hisz illik ez a jelző, a kend által sütött kenyerekre, mert bizony ez a kenyér a legszebb és illatosabb, amit valaha láttam. Az ízét ugyan nem fogom kiismerni, mert nem magamnak süttettem. Az árát ugyan nem kérdeztem, de adok kendnek egy ezüst tallért. - Hát-hát az nagyon sok, ezért már húsz kenyeret is kaphatna. János csak legyintett, s azt mondta. -  Megérdemli ezt kend higgye el, mert bizony nem akárkinek sütötte ám.

János egy vászonzsákba vetette a kenyeret, majd a hóna alá csapta s elindult az uzsorás háza felé. Amint a ház elé ért, csak ámuldozott a pompázatos házon, hisz ez már nem is ház, hanem palota, gondolta magában. Nem is bámészkodott soká, belépett a csillogó boltba, ami kétszer akkora volt, mint otthon a kis házuk a faluban. Letette a batyuját, s nézelődni kezdett, de mire belemerült volna, egy goromba hang reá ripakodott. – Mi dolgod van neked itt te legény, vennél valamit, vagy eladnál, vagy épp pénzre lenne szükséged? – Ugyan miért kellene nekem innen bármi is, hiszen megvan nekem mindenem. Az uzsorásnak felszaladtak a szemöldökei egész a homlokáig, mert itt ilyen kijelentést talán csak ő tehetne. -  Aztán mire ez a nagy büszkeséged fiam? – Én ugyan azt mondtam, hogy nem kellene innen semmi, de kellene minden. – Hogy minden? – Igen minden, még kend háza is. – Ugyan te legény ne beszélj bolondságot, hát honnét lenne neked annyi pénzed, hogy az én házamat te kifizesd? – Nem is akarnám én megvenni, hanem cserélnénk. Nekem innen nem messze egy kis faluban van egy takaros kis házam, mellette egy kis kovácsműhely, s amellett egy búbos kemence. Hát az uzsorás nagyot nevetett. – Hát csak nem gondolod, hogy én ebbe a cserébe belemennék? – Én a kend helyében meggondolnám, mert ez a ház, a kovácsműhely meg a kemence nem akármilyen, hanem csoda ház, úgy ahogy van. – Még hogy csoda ház, hát mit tud a te házad, amit az enyém nem? – Hát nagyon jó benne lakni, a kemencéje olyan, ha azt mondom neki, kemencém légy szíves süss nekem kenyeret, a kemence nyomban süti a kenyeret, de annyit, hogy az egész falut én látom el kenyérrel, méghozzá ingyen. – Bolond vagy te fiam, még hogy ingyen! És mi ebben a jó? – Hát az, hogy senki nem éhezik, és boldog, itt is van épp egy a zsákomban, ha megtekintené? – Meg én! Rikkantott az uzsorás. János előhúzta a kenyeret s egy szempillantás alatt betöltötte az illata az egész házat. Még az uzsorás felesége is leszaladt a lányával, hogy megtudja, honnét ez a finom illat. Mind hárman neki estek, s úgy falták a friss kenyeret, mintha soha nem ettek volna, s látták a billogon, hogy ez biz a csodakemence kenyere. – No, meg aztán ott van a kovácsműhely, ahova bemegyek, s azt mondom a szerszámoknak, kedves szerszámok verjetek nekem ezüst tallért, s azok azon nyomban verik az ezüstöt. S ha azt mondom nekik, hogy kedves szerszámok verjetek nekem arany forintot, azok nyomban verik az arany forintot, de annyit amennyi csak kell.

 

 

- No, kend Horváth uram, azt tetszik-e az alku tárgya, nézze ezeket az ezüstöket, s aranyat, hogy ragyognak? Az uzsorás felesége azonnal bökdöste az ura oldalát, hogy bármi is az alku tárgya menjen bele. – Na, ide figyelj édes fiam, én csak arra alkuszom, amit láttam. – Semmi akadálya nincs, hogy megnézzük a házat, csak abban az a baj, hogy a kovácsműhely és a kemence csak a gazdájának engedelmeskedik, mert ha idegen van a közelükbe, azok ugyan semmit sem csinálnak. Még édesanyám sem jöhet ki a házból, ha pénzt verek, vagy, ha kenyeret sütök. Az uzsorás felesége meg a lánya, megint bökdösni kezdte az uzsorást, hogy alkudjon meg a cserére, gondolták majd vernek annyi aranyat, hogy még szebb házat építtessenek maguknak. – Na, jól van fiam, áll az alku, mert úgy látom tényleg semmi értelme megnézni a házadat, amíg nem az enyém. Elmegyünk, a jegyzőúrhoz azt megíratjuk a cseréről szóló megállapodást, ha neked megfelel? – Természetesen megfelel, csak annyit tennék hozzá, hogy a házakból mást nem vihet magával senki csak a ruháit. Így én sem. Felkerekedett az uzsorás család és János, hogy hintón elmenjenek a jegyzőúrhoz. Ahogy a hivatalhoz értek a jegyző is akkor érkezett. Megkérdezte, hogy mi járatban vannak. Az uzsorás elmondta az óhaját, majd bementek a hivatali helyiségbe. – Tehát önök házcseréről akarnak megállapodást írni. – Igen! A jegyző akkurátusan nekilátott a megállapodás megírásához, s szólt is, hogy kész. Már csak aláírni kell. – Tisztelt hivatalvezető jegyző úr, még arra szeretném megkérni, hogy legyen benne egy záradék, hogy vissza nem lehet cserélni. Mondta a magát fondorlatosnak hitt uzsorás. – Jó rendben, a jegyző megfogalmazta az írást, s odatolta a felek elé. – Kérnék mindkettőjüktől egy aláírást. Az uzsorás Horváth azonnal odakanyarította a nevét, majd János írta alá egy kicsit lassabban, de annál cirádásabban. – Na, most már a kendé a házam, s maga háza pedig az enyém. Mondta János. – Így el is indulhatunk megnézni a házat, meg aztán birtokba venni. Felugrottak a hintóra, majd elindultak a falu felé. Rövid kocsikázás után hamar oda is értek. Jancsi kiáltott az édesanyjának, hogy pakolja a ruháikat a hintóra, mert a városba költöznek. – Jaj, kisfiam mit cselekedtél, remélem, nem hozol szégyent szegény megboldogult apádra? – Nem-nem édesanyám csak elcseréltem a házunkat a Horváth úrral. Az édesanya hamar összekapkodta a ruhákat s egy zsákba a hintóra tette. – Na, Isten áldja kendteket, csak azért indulnánk rögvest, hogy ki próbálhassa a kemencét és a kovácsműhelyt. Jánosék elindultak a városba az új házuk felé. Az uzsorás rögtön ráripakodott a feleségére és leányára, hogy menjenek be a házba. Ő pedig kiment a kemencéhez s mondta neki. – Kemence, süss nekem kenyeret. De a kemence ugyan semmit nem tett, majd megismételte még egyszer, de most sem történt semmi. No, sebaj, gondolta magába veretek annyi aranyat, hogy legyen kenyerem. Ezzel bement a kovácsműhelybe, s mondotta a szerszámoknak. – Szerszámok, verjetek nekem arany forintot. De a szerszámok meg sem mozdultak, de csak mondta a szerszámoknak. - Szerszámok verjetek nekem arany forintot. De a szerszámok még mindig mozdulatlanok maradtak. Jánosék ez alatt beértek a városba, s körülnéztek az új házban, hát egyik ámulatból a másikba estek a gyönyörűségek láttán. Találtak egy hatalmas szekrényt, amely tele volt pénzel, meg arannyal, ezüsttel. János írt egy nagy plakátot azzal a felirattal. Mától nincs adóssága senkinek az uzsorás Horváth felé, és minden olyan javakat, melyeket pénzért hoztak a régiségboltba, s az ékszerboltba, holnaptól átvehetik a boltban, mindenféle ellenszolgáltatás nélkül. Majd kiragasztotta a hatalmas kirakatüvegre. A hír futótűzként terjedt a városkában. Tódult is a fél város másnap reggel a leadott ingóságokért, és hálálkodtak Jánosnak a jótettért. A pékmester, a hentes, a szabó, a fűszeres, megígérték Jánosnak, hogy életük végéig ingyen kapnak mindent, mert ha ő nincs, akkor bizony már nekik sincs üzletük. A telhetetlen kapzsi uzsorás család, életük végéig szegénységben éltek a kis faluban. Az uzsorás már rádöbbent arra, hogy igen csak lóvá tették. Már tudta, hogy a kapzsiság a fondorlatos, furmányos észjárásnál, többet ér a józan paraszti ész. Az uzsorás a falusi kisházban, a kovácsműhelyben még ma is kérleli a szerszámokat, még hogy kérleli, könyörög, hogy verjenek neki aranyt, ha az óta be nem rekedt, de mindhiába, a butaság ellen nincs orvosság. Aki buta és szívtelen, kapzsi, az mid így jár.   

A mesét írta: Hartman János

  Az első kiadott könyvem! + (E-könyv)

Állati kalandok a holdon.

              Egy nagypapa meséi.

                                                Expozé.

A történetem, három jó barátról szól, egy kiskutyáról /Villusról/egy kiscicáról/Kormiról/, és egy kisegérről /Cin-cinről/. Rafinált módon felkerülnek a holdra, mint afféle turisták. Nagyon meglepődnek a hold, különös voltától. A holdon, ugyan is minden élőlény, fa, és bokor és állat százszor akkora, mint a földön, persze vannak kivételek. Különös és különleges kalandokba keverednek. Már sok kalandon túl vannak, mikor belebotlanak egy állatolimpiába, ahol kiváló és kivételes eredményeket érnek el. Egy emberek által épített, városban, ahol már nincsenek emberek, mert kihaltak a holdon. Mindenütt az állatok uralják a holdat. A mese kiválóan tanít, a becsületre, szeretetre, barátságra, kitartásra, s mindez kiváló szórakoztató köntösbe bujtatva. Ez a történet, 17-epizódikus részből áll, minden mese megállja a helyét egyedül is, de szerintem csak egyben érdekes.

Megjelent: Publio kiadó gondozásában

 

www.publio.hu

Oldal: János és az uzsorás esete
Az én kedvenc meséim - © 2008 - 2024 - kedvenc-mese.hupont.hu

A HuPont.hu-nál a honlap készítés egyszerű. Azzal, hogy regisztrál elkezdődik a készítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat