Egy királylány elvarázsolt szerelme II. rész.

 

 

 

Így történt, hogy Henrik, a medve egy híres vándorcirkusz állandó sztárja lett.

 Eközben a szomszéd királyságban Heléna mindennap kilovagolt a nagy fához, s várta az ő Henrikjét, a lovászfiút. Ott szomorkodott a fa alatt, néha meg-megsimogatta a faragást, melyet Henrik vésett a fába. Már arra is gondolt, hogy átmegy a szomszéd királyságba megkeresni a szerelmét. Hiába vágyott magányra mióta Henrik nem jött a találkahelyre, mindig megzavarta apja tanácsadója, Varangy. Még a hideglelés is kerülgetette, mikor elő ugrott a bokrok közül.

 

–       Mit akarsz te itt, te csúf Varangy?

 

–       Tudod te azt jól királylány! Szeretném, ha az én feleségem lennél.

 

–       Hogy mit merészelsz?! – csattant fel Heléna. – Te is jól tudod, hogy apám már döntött a sorsom felől, s a szomszéd király fiához kell mennem. Hozzád még akkor sem mennék, ha te lennél a világ ura, te csúfság. Azonnal takarodj a szemem elől!

 

–       Vigyázz Heléna, csak meg ne bánd a gúnyolódásodat, a rideg fogadtatásomat!

 

–       Még hogy én? Azt ugyan lesheted, tűnj el innen!

 

Ekkor Varangy egy szempillantás alatt eltűnt, még Heléna is meglepődött a dolgon, de hamar túltette magát Varangy zaklatásán, és ismét szerelmére gondolt. Elszomorkodott még néhány órát, sírdogált egy keveset, majd mikor szürkülni kezdett, felpattant Picipej hátára, és hazaporoszkált.

 

Ám amikor hazaért, nagy meglepetés érte, mert apja, a király hívatta őt a trónterembe, s ekképp szólt:

 

–       Kislányom, a királyság törvényei alapján neked férjhez kell menned a jövő hónap utolsó napján. S mivel a kérők elmaradtak, vagy eltűntek, így már csak egy kérőd akad. Kérését előadva a frigyetekre kimondtam az áldást, s így a királyságunk is megmenekül a fenyegető veszélytől, hogy a kincstárunk teljesen kiürül, és a királyi törvényeknek is eleget teszünk. Az igaz, hogy nehezen hagytam jóvá, és adtam áldásomat, mert a kezedet megkérő személy nem más, mint Varangy, az én tanácsadóm.

 

–       Hogy kicsoda?! Akkor inkább meghalok, minthogy az ő felesége legyek! – kiabálta sírva a királylány, s rohant is a szobájába.

 

Anyja, a királyné nem is mert utána menni, mert megértette lánya nagy bánatát, az viszont nem fért a fejébe, hogy a király miért épp Varangyot választotta. Kérdőre is vonta a férjét döntésének miértjéről.

 

–       A szükség nagy, úr, s jobb a békesség – mondta a király, miközben összeroskadva ült a trónján, mint aki szellemet látott. – Varangy megfenyegetett, hogy Helénát olyan csúf varanggyá varázsolja, amilyen ő maga. Hát ki szeretné a lányát olyan rútnak látni, mint Varangy? Én láttam, hogy mire képes ez az ocsmány Varangy, ezért egyeztem bele a frigybe.

 

A királyné most már megértette férje döntését, de ő sem tudott jobbat, s talán történik valami az esküvőig, gondolta magában.

 

Eközben a híres cirkusz a medveszámmal még híresebb lett. Meghívták őket szinte már minden királyságba, királyi udvarba. Egyszer Henrik azzal a kéréssel fordult a cirkuszigazgatóhoz, hogy látogassanak el egy olyan királyságba, ahol még nem voltak. Az igazgató hajlott is a dologra, hisz a medve szava szinte szent volt a cirkusznál, igaz csak írni tudott, de az akaratát mindig érvényesítette.

 

Így történt, hogy a cirkuszigazgató levelet írt a királynak, Heléna apjának, melyben azt kérte, hogy felléphessenek az udvarban. A király engedélyezte a fellépést, hátha egy kis vidámság költözik a palotába. Mivel a cirkusz éppen Hunföldön járt, kellett pár hét, mire a király udvarába értek.

 

A király szívélyesen fogadta a híres cirkusz igazgatóját, aki elmondta, hogy milyen hihetetlen dolgokat fognak bemutatni, a porondon. A cirkusszal rengeteg állat érkezett, volt ott oroszlán, puputeve, óriáskígyó, zsiráf, zebra, lovak, pónilovak meg kutyák, de a sztár Henrik, a medve volt. A király üzenetet küldött a szomszéd Henrik királynak, hogy szívesen várják eme nagy eseményre. A szomszéd király el is fogadta a szívélyes meghívást.

                            

 

A palota udvara hatalmas volt, ezért a porondot az udvar közepére emelték, és a porond köré rengeteg ülőhelyet építettek. A nagy, színes kavalkádra a városka összes gyereke odasereglett, s lesték a furcsábbnál furcsább állatokat. A király hívatta a lányát is, hogy elmondja neki, micsoda cirkusz érkezett a palotába, de Helénát ez egy cseppet sem érdekelte, mert még mindig azon kesergett, hogy az apja milyen döntést hozott a feje felett, az ő beleegyezése nélkül.

 

Közben Henrik izgatottan nézelődött a palota minden ablaka felé, hátha meglátja szerelmét, de hiába, Heléna nem mutatkozott. A királyné meglátogatta leányát, s arra kérte, hogy mozduljanak ki egy kicsit, és sétáljanak a kertben, aztán nézzék meg a cirkuszi vadállatokat. A hosszas unszolásnak végre meglett az eredménye, Heléna felállt, s azt mondta anyjának:

 

–       Rendben van anyám, menjünk le a kertbe, meg a cirkuszi vadállatok közé, hátha az egyik oroszlán felfal, s véget vet szenvedésemnek.

 

Ahogy elindultak a sétára, követni kezdte őket Varangy, de csak titokban, hogy észre ne vegyék. Heléna gyönyörű volt, de arcán látszott szomorúság. Ám amikor az állatok ketreceihez értek, kissé felengedett a bánata, s csodálni kezdte a ritka állatokat, némelyiket a ketrec rácsán benyúlva megsimogatta. A majmok ketrece előtt még talán mosoly is megjelent az arcán, oly kedvesnek találta az ugrándozó állatkákat. A beszélő papagájokkal néhány szót is váltott, de a madarak szókincse kissé hiányos volt, így eléggé korlátozott beszélgetés volt, ők folyton csak a nevüket mondogatták, ezért Heléna is bemutatkozott nekik, itt már nevetett is egy kicsit.

 

Anyja nagyon örült a változásnak. Remélte, hogy leánya elfogadja sorsát, és megenyhül apja irányába. A séta folytatódott, és tekintetük a körülöttük szaladgáló gyerekekre esett. Heléna szívesen közéjük állt volna fogócskázni, ahogy régen tette, amikor még kislány volt, de a boldog gyermekkor hamar elröppent, most várja a nagybetűsnek mondott élet, csak számára ez nem volt olyan vidám és szeretetteljes, mert neki kötelességből kell férjhez mennie. Sétálgatás közben édesanyja egyszer csak hirtelen felkiáltott:

 

–       Jaj, kislányom odanézz, egy hatalmas medve sétálgat csak úgy szabadon, biztos kiszabadult a ketrecéből!

 

Elsőre Heléna is nagyon megijedt, mert irgalmatlan hatalmas medve volt, de aztán azt mondta anyjának:

 

–        Jaj, anyám, nem kell tőle félni, hisz a gyerekek is mind vele játszanak! Nézd, milyen kedves állat, pedig hatalmas!

                                                                                                                                    

 

Mikor Henrik, a medve megpillantotta Helénát, a szíve összeszorult, hogy nem ölelheti a karjaiba, de még szólni sem tud hozzá. Henrik odasétált a királyné és Heléna elé, két lábra állt, és jobb tappancsát a mellkasára téve szépen meghajolt, majd valami artikulátlan halk morgással üdvözölte az érkező hölgyeket.

 

–       Nézd anyám, köszöntött minket! Ez ám a mutatványos állat!

 

Ekkor a medve odalépett a királynéhoz, tappancsával megemelte a királyné kézfejét, s finom mozdulattal, szájával lágyan megérintette, mint aki kezet csókol. Ezután Heléna következett, a medve az ő kezét is meg csókolta, majd lefeküdt a két hölgy elé, s kacéran figyelte a reakciójukat, miközben a szíve majd kiugrott örömében, hogy láthatta szerelmét. Már csak azt nem tudta, miként mondja el neki, hogy kicsoda ő, mert amíg Heléna szerelemmel át nem öleli, addig medve marad. Ekkor a cirkusz igazgatója lépett a társasághoz, illendően bemutatkozott, majd így szólt:

 

–       Látom, megismerkedtek Henrikkel, a medvével. Nagyon okos medve, ő lesz a fő attrakció holnap a manézsban. Remélhetem az előadáson a jelenlétüket, ugye?

 

Ekkor Heléna hirtelen megfordult, és zokogva a szobájába rohant.

 

–       Netán valami rosszat mondtam? – fordult az igazgató kérdőn királyné felé.

 

–       Magam sem tudom, de mostanában kiszámíthatatlan ez a lány – válaszolta a királyné. – De természetesen ott leszünk az előadáson, már csak a medve miatt is.

 

Eközben Henrik úgy nézett az imádott királylány után, hogy majd a szíve szakadt belé, még talán könny is csillant a szemében. Egyszer csak látta ám, hogy Heléna a kedvenc lovával, Picipejjel kivágtat a palota udvaráról. Henrik már tudta, hova siet a lány.

 

Henrik kissé szomorúan a helyére kucorodott, s lecsukta a szemét, hogy visszaidézze Heléna szépségét. Miközben így, lecsukott szemmel gyönyörködött szerelmében, rájött miként fogja Heléna figyelmét felhívni arra, hogy ő valójában kicsoda. Izgatottan várta a holnapot, amikor majd porondra lép.

 

Közben Heléna megint kilovagolt a nagy fához, hátha történik valami csoda, mert amikor a cirkuszigazgató kimondta a medve nevét, mély érzelmeket szabadított fel.

 

–       Ó, Henrik, jöjj, hisz tudod, hogy szeretlek! Ha nem lehetek a tiéd, akkor senkié sem leszek, mert a szívem meghasad, s meghalok!

 

Ezeket a szavakat mondogatta elkeseredetten, fennhangon, amikor hirtelen eléje toppant Varangy, és így szólt:

 

–       Ki az a Henrik, akit te olyan nagyon vársz, Heléna? Már az én jegyesem vagy, te már nem várhatsz másra!

 

Ezzel egy mozdulattal eltüntette a nagy fát, melybe bele volt vésve az, hogy Henrik és Heléna, s körülötte egy hatalmas szív. Ekkor Heléna megijedt egy pillanatra, hogy mire képes ez a rút Varangy, de miután felocsúdott, így szólt:

 

–       Lehetsz te a világ legnagyobb varázslója, és leggazdagabb ura, akkor sem leszek a te feleséged, mert akkor inkább a halál vegyen nőül!

 

–       Majd meglátjuk! – mondta vicsorogva a csúf Varangy, s ezzel eltűnt.

 

Heléna még sokáig sírdogált a fa helyén, mert arra gondolt, hogy az utolsó emléktől is megfosztotta ez az ocsmány Varangy. Ahogy esteledni kezdett, elindult hazafelé. A kapuhoz érve meglátta a medvét, akit Henriknek hívtak, ezért leugrott lováról, s így szólt a medvéhez:

 

–       Nagyon szép neved van, tudod az én szerelmemet is Henriknek hívták, csak néhány hónapja eltűnt, s nem láttam azóta sem. Még ha lovászfiú is, akkor is inkább lennék az ő felesége, mint ennek a csúf Varangynak, akihez apám akar adni!

 

Ekkor Henrik kicsit örült is, meg nem is. Annak örült, hogy Heléna még mindig szereti, de annak nem, hogy a király Varangyhoz akarja adni egyetlen leányát. Nem is nagyon értette a dolgokat, hogy mi lehet az oka, de arra gondolt, bizonyára varázslattal kényszerítette a királyt erre a gonosz cselekedetre.

 

A királylány leadta a lovát a lovászfiúknak, s a lakosztályába sietett. Henrik pedig ismét a helyére ment, lefeküdt, összegömbölyödött, majd Heléna képével a szemei előtt mély álomba merült.

 

Kora reggel száz harsona adta hírül, hogy reggel van, s mindenki kezdje meg az erre a napra szánt munkát. A cirkuszi porond is elkészült, a délutáni előadásra már minden jegy elkelt, s már az esti előadásra árulták a jegyeket, pedig a belépő elég borsos áron volt kapható, mert egy arany volt mindenkinek. A szegényebb emberek nem is tudták megvenni a jegyet, szomorkodtak is, hogy ők nem láthatják a produkciókat, ám Varangy annak örömére, hogy nemsokára megnősül, kifizette a szegények jegyeit, így akarta magát megszerettetni a néppel. Így aztán az esti előadásra is eladtak már minden jegyet.

 

A királyi család a délutáni előadásra jelentkezett be, ők a palota erkélyéről fogják majd nézni a szomszéd Henrik király társaságában a felvonultatott produkciókat. A királylány nem szívesen akart eljönni az előadásra, de Henrik, a medve miatt mégis csak rászánta magát, hogy megnézi az előadást.

 

Mikor eljött az idő, a porondmester bejelentette az első produkciót, az idomított elefántokat. Ahogy méltóságteljesen bevonultak a hatalmas állatok, s a porondon körbe-körbe sétáltak, mindenki csak álmélkodott, hogy milyen engedelmesek. Ekkor az idomárjuk középre szaladt, s mélyen meghajolt, a közönség pedig tapsolt, kiabált, hogy ez igen. Ezt követően az idomár egy ostorcsattintással arra ösztönözte a hatalmas állatokat, hogy a hátsó lábukra álljanak, a nézőtéren pedig még nagyobb lett az ámulat és a kiabálás. Ekkor a cirkusz zenekara egy csodaszép dalt kezdett játszani, afféle keringőt, az idomár pedig ismét csattintott az ostorával, mire az elefántok körbe-körbe forogtak, mint akik táncoltak. A mutatvány szenzációs volt, a nép őrjöngött.

 

Egyszer csak a zene hirtelen elhallgatott, és a porondmester kérte a közönséget, hogy maradjanak csendben, mert ez a produkció életveszélyes is lehet, ha valami megzavarja az állatokat. A nézőtéren feszült csend lett úrrá, az idomár pedig a homokban a hátára fekve adott jelzést az állatoknak, s közülük egy, a legnagyobb odasétált az idomár fölé, hatalmas jobb talpát az idomár mellkasa fölé tette, a két hátsó lábát az ég felé meresztette, egyszóval egy kézen állt úgy, hogy az idomár a másik talpa alatt volt.

 

A nézőkben még a vér is meghűlt a látványtól, csak amikor az elefánt leereszkedett, akkor mertek tapsolni, s az ováció sem maradt el, az idomár meghajolt, majd egy ostorcsattintásra az összes elefánt az első lábán térde ereszkedett, s így köszönték meg a tapsot, majd jelzésre megint felálltak, s méltóságteljes lassúsággal kisétáltak a manézsból. Az idomár még egyszer visszafordult, és mélyen meghajolva megköszönte a tapsot. A királyi család is nagy lelkesedéssel tapsolt, még a királylány is. Ekkor jött a porondmester s bejelentette a következő produkciót:

 

–       Most pedig, kedves nagyérdemű közönségünk, a levegő urai következnek, egy légtornászcsapat a messzi Kínából!

 

A palota falaihoz erősített köteleken egyszer csak megjelentek a légtornászok. Egy fiatalka lány egy kötélen végigsétált a palota egyik falától a másikig, és hatalmas tapsot kapott. Majd egy erősebb ifjú nagyon magasan egy trapézon lengett egy, a cirkuszosok által épített toronyból. Ekkor egy másik trapézon elrugaszkodva egy igen csak fiatal leányka lendült a szemben lévő trapéz felé. A lányka elengedte az őt tartó trapézt, s egy szaltómozdulattal átugrott az őt váró, fejjel lefelé lógó ifjú kezébe. A fiú elkapta, s egy hintázás után a lány egy orsómozdulattal visszaugrott a saját trapézára, s tette mindezt tíz méter magasban. A közönség, ekkor mert csak tapsolni, mert látta, hogy mindenki biztonságban van. Egy sor hasonló ugrást mutattak be a levegő urai, majd szépen leereszkedtek a talajra, s mélyen meghajolva megköszönték a közönség jóindulatát, szeretetét, majd utána kivonultak a manézsból.

 

                              

 

        Folytatás a következő oldalon!

 

---

 

Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!

 

 

Oldal: Egy királylány elvarázsolt szerelme.II. rész
Az én kedvenc meséim - © 2008 - 2026 - kedvenc-mese.hupont.hu

A HuPont.hu-nál a honlap készítés egyszerű. Azzal, hogy regisztrál elkezdődik a készítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat