
Egy királylány elvarázsolt szerelme II. rész.
Így történt, hogy Henrik, a medve egy híres vándorcirkusz állandó sztárja lett.
Eközben a szomszéd királyságban Heléna mindennap kilovagolt a nagy fához, s várta az ő Henrikjét, a lovászfiút. Ott szomorkodott a fa alatt, néha meg-megsimogatta a faragást, melyet Henrik vésett a fába. Már arra is gondolt, hogy átmegy a szomszéd királyságba megkeresni a szerelmét. Hiába vágyott magányra mióta Henrik nem jött a találkahelyre, mindig megzavarta apja tanácsadója, Varangy. Még a hideglelés is kerülgetette, mikor elő ugrott a bokrok közül.
– Mit akarsz te itt, te csúf Varangy?
– Tudod te azt jól királylány! Szeretném, ha az én feleségem lennél.
– Hogy mit merészelsz?! – csattant fel Heléna. – Te is jól tudod, hogy apám már döntött a sorsom felől, s a szomszéd király fiához kell mennem. Hozzád még akkor sem mennék, ha te lennél a világ ura, te csúfság. Azonnal takarodj a szemem elől!
– Vigyázz Heléna, csak meg ne bánd a gúnyolódásodat, a rideg fogadtatásomat!
– Még hogy én? Azt ugyan lesheted, tűnj el innen!
Ekkor Varangy egy szempillantás alatt eltűnt, még Heléna is meglepődött a dolgon, de hamar túltette magát Varangy zaklatásán, és ismét szerelmére gondolt. Elszomorkodott még néhány órát, sírdogált egy keveset, majd mikor szürkülni kezdett, felpattant Picipej hátára, és hazaporoszkált.
Ám amikor hazaért, nagy meglepetés érte, mert apja, a király hívatta őt a trónterembe, s ekképp szólt:
– Kislányom, a királyság törvényei alapján neked férjhez kell menned a jövő hónap utolsó napján. S mivel a kérők elmaradtak, vagy eltűntek, így már csak egy kérőd akad. Kérését előadva a frigyetekre kimondtam az áldást, s így a királyságunk is megmenekül a fenyegető veszélytől, hogy a kincstárunk teljesen kiürül, és a királyi törvényeknek is eleget teszünk. Az igaz, hogy nehezen hagytam jóvá, és adtam áldásomat, mert a kezedet megkérő személy nem más, mint Varangy, az én tanácsadóm.
– Hogy kicsoda?! Akkor inkább meghalok, minthogy az ő felesége legyek! – kiabálta sírva a királylány, s rohant is a szobájába.
Anyja, a királyné nem is mert utána menni, mert megértette lánya nagy bánatát, az viszont nem fért a fejébe, hogy a király miért épp Varangyot választotta. Kérdőre is vonta a férjét döntésének miértjéről.
– A szükség nagy, úr, s jobb a békesség – mondta a király, miközben összeroskadva ült a trónján, mint aki szellemet látott. – Varangy megfenyegetett, hogy Helénát olyan csúf varanggyá varázsolja, amilyen ő maga. Hát ki szeretné a lányát olyan rútnak látni, mint Varangy? Én láttam, hogy mire képes ez az ocsmány Varangy, ezért egyeztem bele a frigybe.
A királyné most már megértette férje döntését, de ő sem tudott jobbat, s talán történik valami az esküvőig, gondolta magában.
Eközben a híres cirkusz a medveszámmal még híresebb lett. Meghívták őket szinte már minden királyságba, királyi udvarba. Egyszer Henrik azzal a kéréssel fordult a cirkuszigazgatóhoz, hogy látogassanak el egy olyan királyságba, ahol még nem voltak. Az igazgató hajlott is a dologra, hisz a medve szava szinte szent volt a cirkusznál, igaz csak írni tudott, de az akaratát mindig érvényesítette.
Így történt, hogy a cirkuszigazgató levelet írt a királynak, Heléna apjának, melyben azt kérte, hogy felléphessenek az udvarban. A király engedélyezte a fellépést, hátha egy kis vidámság költözik a palotába. Mivel a cirkusz éppen Hunföldön járt, kellett pár hét, mire a király udvarába értek.
A király szívélyesen fogadta a híres cirkusz igazgatóját, aki elmondta, hogy milyen hihetetlen dolgokat fognak bemutatni, a porondon. A cirkusszal rengeteg állat érkezett, volt ott oroszlán, puputeve, óriáskígyó, zsiráf, zebra, lovak, pónilovak meg kutyák, de a sztár Henrik, a medve volt. A király üzenetet küldött a szomszéd Henrik királynak, hogy szívesen várják eme nagy eseményre. A szomszéd király el is fogadta a szívélyes meghívást.

A palota udvara hatalmas volt, ezért a porondot az udvar közepére emelték, és a porond köré rengeteg ülőhelyet építettek. A nagy, színes kavalkádra a városka összes gyereke odasereglett, s lesték a furcsábbnál furcsább állatokat. A király hívatta a lányát is, hogy elmondja neki, micsoda cirkusz érkezett a palotába, de Helénát ez egy cseppet sem érdekelte, mert még mindig azon kesergett, hogy az apja milyen döntést hozott a feje felett, az ő beleegyezése nélkül.
Közben Henrik izgatottan nézelődött a palota minden ablaka felé, hátha meglátja szerelmét, de hiába, Heléna nem mutatkozott. A királyné meglátogatta leányát, s arra kérte, hogy mozduljanak ki egy kicsit, és sétáljanak a kertben, aztán nézzék meg a cirkuszi vadállatokat. A hosszas unszolásnak végre meglett az eredménye, Heléna felállt, s azt mondta anyjának:
– Rendben van anyám, menjünk le a kertbe, meg a cirkuszi vadállatok közé, hátha az egyik oroszlán felfal, s véget vet szenvedésemnek.
Ahogy elindultak a sétára, követni kezdte őket Varangy, de csak titokban, hogy észre ne vegyék. Heléna gyönyörű volt, de arcán látszott szomorúság. Ám amikor az állatok ketreceihez értek, kissé felengedett a bánata, s csodálni kezdte a ritka állatokat, némelyiket a ketrec rácsán benyúlva megsimogatta. A majmok ketrece előtt még talán mosoly is megjelent az arcán, oly kedvesnek találta az ugrándozó állatkákat. A beszélő papagájokkal néhány szót is váltott, de a madarak szókincse kissé hiányos volt, így eléggé korlátozott beszélgetés volt, ők folyton csak a nevüket mondogatták, ezért Heléna is bemutatkozott nekik, itt már nevetett is egy kicsit.
Anyja nagyon örült a változásnak. Remélte, hogy leánya elfogadja sorsát, és megenyhül apja irányába. A séta folytatódott, és tekintetük a körülöttük szaladgáló gyerekekre esett. Heléna szívesen közéjük állt volna fogócskázni, ahogy régen tette, amikor még kislány volt, de a boldog gyermekkor hamar elröppent, most várja a nagybetűsnek mondott élet, csak számára ez nem volt olyan vidám és szeretetteljes, mert neki kötelességből kell férjhez mennie. Sétálgatás közben édesanyja egyszer csak hirtelen felkiáltott:
– Jaj, kislányom odanézz, egy hatalmas medve sétálgat csak úgy szabadon, biztos kiszabadult a ketrecéből!
Elsőre Heléna is nagyon megijedt, mert irgalmatlan hatalmas medve volt, de aztán azt mondta anyjának:
– Jaj, anyám, nem kell tőle félni, hisz a gyerekek is mind vele játszanak! Nézd, milyen kedves állat, pedig hatalmas!
Mikor Henrik, a medve megpillantotta Helénát, a szíve összeszorult, hogy nem ölelheti a karjaiba, de még szólni sem tud hozzá. Henrik odasétált a királyné és Heléna elé, két lábra állt, és jobb tappancsát a mellkasára téve szépen meghajolt, majd valami artikulátlan halk morgással üdvözölte az érkező hölgyeket.
– Nézd anyám, köszöntött minket! Ez ám a mutatványos állat!
Ekkor a medve odalépett a királynéhoz, tappancsával megemelte a királyné kézfejét, s finom mozdulattal, szájával lágyan megérintette, mint aki kezet csókol. Ezután Heléna következett, a medve az ő kezét is meg csókolta, majd lefeküdt a két hölgy elé, s kacéran figyelte a reakciójukat, miközben a szíve majd kiugrott örömében, hogy láthatta szerelmét. Már csak azt nem tudta, miként mondja el neki, hogy kicsoda ő, mert amíg Heléna szerelemmel át nem öleli, addig medve marad. Ekkor a cirkusz igazgatója lépett a társasághoz, illendően bemutatkozott, majd így szólt:
– Látom, megismerkedtek Henrikkel, a medvével. Nagyon okos medve, ő lesz a fő attrakció holnap a manézsban. Remélhetem az előadáson a jelenlétüket, ugye?
Ekkor Heléna hirtelen megfordult, és zokogva a szobájába rohant.
– Netán valami rosszat mondtam? – fordult az igazgató kérdőn királyné felé.
– Magam sem tudom, de mostanában kiszámíthatatlan ez a lány – válaszolta a királyné. – De természetesen ott leszünk az előadáson, már csak a medve miatt is.
Eközben Henrik úgy nézett az imádott királylány után, hogy majd a szíve szakadt belé, még talán könny is csillant a szemében. Egyszer csak látta ám, hogy Heléna a kedvenc lovával, Picipejjel kivágtat a palota udvaráról. Henrik már tudta, hova siet a lány.
Henrik kissé szomorúan a helyére kucorodott, s lecsukta a szemét, hogy visszaidézze Heléna szépségét. Miközben így, lecsukott szemmel gyönyörködött szerelmében, rájött miként fogja Heléna figyelmét felhívni arra, hogy ő valójában kicsoda. Izgatottan várta a holnapot, amikor majd porondra lép.
Közben Heléna megint kilovagolt a nagy fához, hátha történik valami csoda, mert amikor a cirkuszigazgató kimondta a medve nevét, mély érzelmeket szabadított fel.
– Ó, Henrik, jöjj, hisz tudod, hogy szeretlek! Ha nem lehetek a tiéd, akkor senkié sem leszek, mert a szívem meghasad, s meghalok!
Ezeket a szavakat mondogatta elkeseredetten, fennhangon, amikor hirtelen eléje toppant Varangy, és így szólt:
– Ki az a Henrik, akit te olyan nagyon vársz, Heléna? Már az én jegyesem vagy, te már nem várhatsz másra!
Ezzel egy mozdulattal eltüntette a nagy fát, melybe bele volt vésve az, hogy Henrik és Heléna, s körülötte egy hatalmas szív. Ekkor Heléna megijedt egy pillanatra, hogy mire képes ez a rút Varangy, de miután felocsúdott, így szólt:
– Lehetsz te a világ legnagyobb varázslója, és leggazdagabb ura, akkor sem leszek a te feleséged, mert akkor inkább a halál vegyen nőül!
– Majd meglátjuk! – mondta vicsorogva a csúf Varangy, s ezzel eltűnt.
Heléna még sokáig sírdogált a fa helyén, mert arra gondolt, hogy az utolsó emléktől is megfosztotta ez az ocsmány Varangy. Ahogy esteledni kezdett, elindult hazafelé. A kapuhoz érve meglátta a medvét, akit Henriknek hívtak, ezért leugrott lováról, s így szólt a medvéhez:
– Nagyon szép neved van, tudod az én szerelmemet is Henriknek hívták, csak néhány hónapja eltűnt, s nem láttam azóta sem. Még ha lovászfiú is, akkor is inkább lennék az ő felesége, mint ennek a csúf Varangynak, akihez apám akar adni!
Ekkor Henrik kicsit örült is, meg nem is. Annak örült, hogy Heléna még mindig szereti, de annak nem, hogy a király Varangyhoz akarja adni egyetlen leányát. Nem is nagyon értette a dolgokat, hogy mi lehet az oka, de arra gondolt, bizonyára varázslattal kényszerítette a királyt erre a gonosz cselekedetre.
A királylány leadta a lovát a lovászfiúknak, s a lakosztályába sietett. Henrik pedig ismét a helyére ment, lefeküdt, összegömbölyödött, majd Heléna képével a szemei előtt mély álomba merült.
Kora reggel száz harsona adta hírül, hogy reggel van, s mindenki kezdje meg az erre a napra szánt munkát. A cirkuszi porond is elkészült, a délutáni előadásra már minden jegy elkelt, s már az esti előadásra árulták a jegyeket, pedig a belépő elég borsos áron volt kapható, mert egy arany volt mindenkinek. A szegényebb emberek nem is tudták megvenni a jegyet, szomorkodtak is, hogy ők nem láthatják a produkciókat, ám Varangy annak örömére, hogy nemsokára megnősül, kifizette a szegények jegyeit, így akarta magát megszerettetni a néppel. Így aztán az esti előadásra is eladtak már minden jegyet.
A királyi család a délutáni előadásra jelentkezett be, ők a palota erkélyéről fogják majd nézni a szomszéd Henrik király társaságában a felvonultatott produkciókat. A királylány nem szívesen akart eljönni az előadásra, de Henrik, a medve miatt mégis csak rászánta magát, hogy megnézi az előadást.
Mikor eljött az idő, a porondmester bejelentette az első produkciót, az idomított elefántokat. Ahogy méltóságteljesen bevonultak a hatalmas állatok, s a porondon körbe-körbe sétáltak, mindenki csak álmélkodott, hogy milyen engedelmesek. Ekkor az idomárjuk középre szaladt, s mélyen meghajolt, a közönség pedig tapsolt, kiabált, hogy ez igen. Ezt követően az idomár egy ostorcsattintással arra ösztönözte a hatalmas állatokat, hogy a hátsó lábukra álljanak, a nézőtéren pedig még nagyobb lett az ámulat és a kiabálás. Ekkor a cirkusz zenekara egy csodaszép dalt kezdett játszani, afféle keringőt, az idomár pedig ismét csattintott az ostorával, mire az elefántok körbe-körbe forogtak, mint akik táncoltak. A mutatvány szenzációs volt, a nép őrjöngött.
Egyszer csak a zene hirtelen elhallgatott, és a porondmester kérte a közönséget, hogy maradjanak csendben, mert ez a produkció életveszélyes is lehet, ha valami megzavarja az állatokat. A nézőtéren feszült csend lett úrrá, az idomár pedig a homokban a hátára fekve adott jelzést az állatoknak, s közülük egy, a legnagyobb odasétált az idomár fölé, hatalmas jobb talpát az idomár mellkasa fölé tette, a két hátsó lábát az ég felé meresztette, egyszóval egy kézen állt úgy, hogy az idomár a másik talpa alatt volt.
A nézőkben még a vér is meghűlt a látványtól, csak amikor az elefánt leereszkedett, akkor mertek tapsolni, s az ováció sem maradt el, az idomár meghajolt, majd egy ostorcsattintásra az összes elefánt az első lábán térde ereszkedett, s így köszönték meg a tapsot, majd jelzésre megint felálltak, s méltóságteljes lassúsággal kisétáltak a manézsból. Az idomár még egyszer visszafordult, és mélyen meghajolva megköszönte a tapsot. A királyi család is nagy lelkesedéssel tapsolt, még a királylány is. Ekkor jött a porondmester s bejelentette a következő produkciót:
– Most pedig, kedves nagyérdemű közönségünk, a levegő urai következnek, egy légtornászcsapat a messzi Kínából!
A palota falaihoz erősített köteleken egyszer csak megjelentek a légtornászok. Egy fiatalka lány egy kötélen végigsétált a palota egyik falától a másikig, és hatalmas tapsot kapott. Majd egy erősebb ifjú nagyon magasan egy trapézon lengett egy, a cirkuszosok által épített toronyból. Ekkor egy másik trapézon elrugaszkodva egy igen csak fiatal leányka lendült a szemben lévő trapéz felé. A lányka elengedte az őt tartó trapézt, s egy szaltómozdulattal átugrott az őt váró, fejjel lefelé lógó ifjú kezébe. A fiú elkapta, s egy hintázás után a lány egy orsómozdulattal visszaugrott a saját trapézára, s tette mindezt tíz méter magasban. A közönség, ekkor mert csak tapsolni, mert látta, hogy mindenki biztonságban van. Egy sor hasonló ugrást mutattak be a levegő urai, majd szépen leereszkedtek a talajra, s mélyen meghajolva megköszönték a közönség jóindulatát, szeretetét, majd utána kivonultak a manézsból.
Folytatás a következő oldalon!
Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!
KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK
1. SZÉLVÉDŐ JAVÍTÁS ÉS KÁRPITTISZTÍTÁS
► M5 Szélvédő Klinika & Professzionális Kárpittisztító Hálózat Gyorssegély autójának: Szeged | M5 Mobil Szerviz
kolcsonzokecskemet.hupont.hu
2. Kisteherautó bérlés, kisteherautó kölcsönzés napi 6000 forintért
► Kisteherautó bérlés és kölcsönzés. Budapest és vonzáskörzetében. BARÁTI Ár, kedvező feltételek. OLCSÓ! - Kisteherautó bérlés akár 6000,-Ft/nap áron! -
kisteherauto-berles.hupont.hu
3. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!
► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.
kerites.hupont.hu
4. Kő-műkő és szobrász munkák a kertben és a ház körül
► Egy szép kerítés, egy harmonikus kert, egy jól elhelyezett kőjárda, kőlépcső megszépítheti az ember házát, otthonát és életét !
kert-udvar-kerites.hupont.hu
5. NAGY GÁZSZERVIZ KFT. Kazánjavítás, gázszerviz, gázszerelés 06204260249
► Gázkazánjavítás, karbantartás, cirkószerviz, gázszerviz és gázszerelés rövid határidővel Fejér megyében és Érden. Hivatalos márkaszerviz.
kazandoki.hupont.hu
6. Kisbusz bérlés, kisbusz kölcsönzés napi 6000 forintért
► Kisbusz bérlés és kölcsönzés. Budapest és vonzáskörzetében. Sofőrrel vagy sofőr nélkül, olcsón. Jó árak, kedvező feltételek. - kisbusz bérlés - Akár 6000,-Ft/nap áron
kisbusz-berles.hupont.hu
LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).
1. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!
► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.
kerites.hupont.hu
2. Látogatottságnövelés Ingyen és Hatékonyan! Több honlap látogató ingyen!
► Itt bevált látogatottság növelési tippeket találhatsz és feliratkozhatsz az ingyenes tanfolyamra! Tedd eredményessé a HuPont.hu weboldalad!
latogatottsagnoveles.hupont.hu
► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...
dr-nem-doktor.hupont.hu
4. 8PAY
► 8PAY. SAFETY. FAST.
eightpay.hupont.hu
5. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
tukkty.hupont.hu
6. oroiuw
► https://bdbetlist.com/bn/payments/bkash
qwqoiuwzlbdvbdailhz.hupont.hu
7. Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább.
► "A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor sem, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról."
mindigvantovabb.hupont.hu
8. Szélvédőjavítás, szélvédő javítás Budapest
► Szélvédő javítás Budapest és szélvédő csere 06 70 602 6000, akár 8000 Ft-tól, helyszíni kőfelverődés javítás hétvégén is!
szelvedojavitasa.hupont.hu
► Magyarország települései képeslapokon
mokepeslapok.hupont.hu
10. Hulladékudvar Budapest +36 30 90 30 300
► Sittlerakási lehetőség, szemétlerakó hulladékudvar Budapesten a XVII. kerületben +36 30 90 30 300
hulladekudvarbudapest.hupont.hu
11. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!
► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.
angol-nyelvkonyv.hupont.hu
12. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
qwquiaavvzxrpwrmsfa.hupont.hu
13. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából
► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek
nevnapikoszontok.hupont.hu
14. IKEA bútor szerelő gyors szerviz Pest megye 06209884170
► Bútor összeszerelés szakipari szerelésekkel, díjtalan bútor házhoz szállítással. Lapra szerelt bútorok összeállítása, víz-,villanyszerelés, festés, bútor rögzítés Meglévő gardrób szekrényét szétszereljük, átköltöztetjük és újra felépítjük NON - STOP
ikeabutor.hupont.hu
15. Digitális eszközökkel támogatott matematikatanítás alsó tagozaton
► Gyakorlófeladatok matematika tanításhoz, felzárkóztatáshoz, tehetséggondozáshoz
digimatekalso.hupont.hu
16. Parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás felújítás
► Olcsó parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás, parketta lerakás, parketta javítás, Makács Tamás 06 30 317-4687, parketta felújítás garanciával, korrekt árakkal.
aparkettacsiszolas.hupont.hu
17. PRODUCATOR DE GARDURI KOTAJ
► GARDUL DIN PLASĂ DE SÂRMĂ ESTE CEL MAI IEFTIN GARD DIN LUME. LA NOI GĂSIŢI TOATE ELEMENTELE NECESARE, DE LA A LA Z. ŞI CE ESTE MAI IMPORTANT : TOTUL LA PREŢ DE PRODUCĂTOR !
gard.hupont.hu
18. Gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest
► Olcsó gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest környékén +36 70 282-8829, lakásfelújítás, szobafestés, gipszkarton álmennyezet készítés, tisztasági festés.
gipszkartonszerelese.hupont.hu
19. Lucernamag ,a klíma váltás örökzöldje !
► Lucernamag termesztés, lucerna zöld betakarítás, lucerna termesztési , talajelőkészités, tanácsadás, meteorológiai kockázat.
lucernamag.hupont.hu
20. Érd info
► Minden információt ÉRDről az ÉRDi polgároknak és az ÉRDeklődőknek.
erd.hupont.hu
► Apartment Township
pgardenbreez.hupont.hu
► Indesit, Ariston, Gorenje, Samsung, Whirlpool, Candy, Siemens, Bosch, Zanussi, Electrolux, Szakszerviz. MOSÓGÉP - MOSOGATÓGÉP - SZÁRÍTÓGÉP - VILLANY TŰZHELY - FŐZŐLAP javitás. Elérhetőségeink: 0612420618, 0612746042, 06308944199
szervizkozpont.hupont.hu
23. Hács története
► Író - szerkesztő: Kubik György
hacstortenete.hupont.hu
24. VICTORY DEKOR
► A Nagykanizsán 1994 óta működő Victory Dekor célja vállalkozók, cégek és magánszemélyek reklám,dekorációs igényeinek kielégítése. Bízom benne, hogy hamarosan Önt is elégedett ügyfeleim között köszönthetem.
victorydekor.hupont.hu
25. Vali Néni Kifőzdéje Verőce
► Minden héten új,változatos menü házias ízekkel és állandó napi ajánlattal!!
hazias-izek-olcso-ebed.hupont.hu
26. Társasházkezelő - Közös képviselő -Társasház Üzemeltetés -Ingatlankezelés
► Mert mi a társasházak jövőjét képviseljük. Mi család tagjaként dolgozunk, és „családtagnak" is érezzük magunkat a társasházakban. Mi alakítjuk a társasházak jövőjét. Kapcsolat tel.: + 36 30 873 5623, info@budapesttarsashazkezelo.hu
tarsashazkezelo.hupont.hu
27. BABAGYŰJTEMÉNY
► Gazdag Katalin népviseleti és nemzetközi babagyűjteménye - Doll Collection
babagyujtemeny.hupont.hu
28. Varga Géza: A székely rovásírás
► Nemzeti írásunk teljesebb leírásának vázlata
szekely-rovasiras.hupont.hu
► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?
glutenmentesreceptek.hupont.hu
► Sütemények és ételreceptek saját gyűjteménye
ki-suti.hupont.hu
31. BETEKINTÉS AZ ÓVODAI ÉLETBE - Goró Erzsébet óvónő
► " Gyermekkorunk jelei ott maradnak életünk helyszínein, ahogy a virág illata is ott marad a szobában, amit díszített" - Chateubriand
ovodaivilag.hupont.hu
32. HOKÉV horgászbotok és egyebek...
► HOKÉV horgászbotok képekkel, horgászbotok felújítása - részletes, fényképes leírással, horgászorsók a '70-es, '80-as évekből, régi horgászorsók felújítása, karbantartása
hokevhorgaszbotok.hupont.hu
33. Jogi tanácsadás, Ingatlanjog, Családjog budapesti ÜGYVÉD
► Ingatlan Adásvételi-Ajándékozási/ Házassági szerződés, Vagyonmegosztás, családjog, öröklésjog Dr. Mohos Gábor ügyvéd Budapest XIII. 06-20 354 8963
jogimegoldasok.hupont.hu
34. LÁCACSÉKE
► 2010 szeptemberétől azok a hírek és képek kerülnek ide, melyek feltöltési-korlát miatt már nem helyezhetők el a www.lacacseke.hu oldalra. Az új hírek, információk az Oldalak (menü) pont alatt találhatók
lacacseke.hupont.hu
► AKI A KUTYÁT SZERETI ROSSZ EMBER NEM LEHET! A honlap most már teljes, nem fog nagyon frissülni.Kérlek iteket minden rovatot olvassatok el
kutyasegely.hupont.hu
36. ROKOLYA ÉTTEREM - a Rokolya utcai irodaház földszintjén
► ******* Nálunk nem csak az ebéd fő, hanem az egészség is! ******* Címünk: Bp. XIII. Rokolya u. 1-13. - - - - - - Telefon: +36 20 3982819 Email:rokolyabufe@gmail.com * facebook.com/Rokolya Étkező
rokolyabufe.hupont.hu
37. Elektromos kerékpárok legolcsóbban, garanciával. +36/70-701-8435
► E-bicikli, elektromos robogó, elektromos kerékpár, akkumulátor, garancia és folyamatos alkatrész utánpótlás.
elektromosbicikli.hupont.hu
38. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala
► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu
lezarasspecialista.hupont.hu
39. Szólásgyűjtemény - szólások, szóláshasonlatok és jelentésük
► A stílus maga az ember... Beszélj színesebben, elevenebben, képszerűbben! Értsd és használd a szólásokat!
szolas.hupont.hu
40. MaTi-CaR Alkatrész- Koreai és Japán autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon
► Gyári-, utángyártott Koreai és Japán alkatrészek elérhető áron Miskolcon! CHEVROLET/DAEWOO/HONDA/HYUNDAI/ISUZU/INFINTI/KIA/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/TOYOTA
japanautoalkatresz.hupont.hu
41. Sóder árak, sóder szállítás Budapest
► Sóder árak, sóder szállítás Budapest és környéke +36 21 300 7129 akár 1 m3 olcsó sóder!
soderarak.hupont.hu
42. Német minőségi vegyiáru és édesség kínálatunk:
► Az oldal kizárólag meglévő partnereink részére van fenntartva, tájékoztató jelleggel! Kiszállítás vagy postázás nincs!!!
blackdiamond.hupont.hu
43. http://tukoraltaltalanyos.hupont.hu/ REJTVÉNYEK KICSIKNEK
► Ezen az oldalon Bibliai ihletésű, rejtvényeket találhattok rejtvénytípusonként csoportosítva.
rejtvenyekkicsiknek.hupont.hu
44. PRO-SPORT
► Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatás: 2011./XVI. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013.
pro-sport.hupont.hu
45. BoTi Műszaki Üzletház Jánkmajtis // Vendégház // Sátras kölcsönző
► Egy igazi szatócs bolt, ahol a lehetetlent azonnal megoldjuk, a csodára egy picit várni kell. Családi vállalkozás 1996 óta.
botijank.hupont.hu
46. HÁRMASHATÁRHEGYI SPORTREPÜLÉSÉRT ALAPÍTVÁNY
► A sportrepülők és egyesületeik érdekvédelmi szervezete. Közhasznú szervezet. Alapítva 1990-ben.
harmashatarhegy.hupont.hu
47. MAGYAR URALKODÓK IDŐRENDJE ÉS ARCKÉPCSARNOKA, A MAGYAR TÖRTÉNELEM IDŐRENDJE
► A magyar királyok uralkodási rendje, a magyar történelem időrendje, erdélyi fejedelmek. - Keresd:Lehoczky József:MAGYAR LOVAGKÖNYV, A FEUDALIZMUS KÉZIKÖNYVE!
uralkodok.hupont.hu
48. Veszélyes fakivágás Budapesten
► Veszélyes fakivágás Budapesten biztonságosan, garanciával +36 70 272 0149, minőségi szerszámok, elérhető ár, irányított fadöntés alpintechnikás favágás, email: krisztiankaroly77@gmail.com
fakivagasbudapest.hupont.hu
49. Születésnapi köszöntő képeslapok,Névnapra virágok,png képek,
► Izabella képei
bellakep.hupont.hu
50. Koroknai Kornél PC Mester Komoly Története Az Asztali PC-kről. 1992-től
► Asztali PC-s Történetem.
szamitastech.hupont.hu
► NSFW Tube egy Magyar (+18-as) Telegram Csoport
magyarnsfwtelegram.hupont.hu
52. NUMIZMATIKA a fémpénzek és bankjegyek képeivel
► A fémpénzek és a bankjegyek világa. The World of the Coins and the Banknotes.
numizmania.hupont.hu
53. Keller cukrászat honlapja: torták, aprósütemények, pogácsák
► Honlapunkon megnézheti az általunk készített termékek fényképeit és tájékoztatást kap árainkról.
kellercukraszat.hupont.hu
► Észak Angliában, Skóciában és Walesben élő, dolgozó magyarok plébánosa
fulopmenyhert.hupont.hu
► CÉGTULAJDONOS: SOÓS GYULA
soderdepo.hupont.hu
56. GOMBACSÍSZÁR
► Minden gomba ehető egyszer, de valamelyik valóban csak egyszer!!! Túrázók, természetjárók, és gombázók oldala, és mindenkié aki szereti a természetet! Engedje meg, hogy bevezessem a "viláGOMBA"! (2009)
gombacsiszar.hupont.hu
57. Ezo Hírnök
► www.ezohirnok.hupont.hu
ezohirnok.hupont.hu
► Képgyűjtemény. Weblapkellékek.
anya-apa.hupont.hu
59. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....
► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..
alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu
60. Akác fa oszlopok a kertben
► Az oldalon akác fa oszlopok, és akác oszlopokból, rönkökből készült kerti fatermékek képeit találja! - akác oszlop - kérgezett akác oszlop - szíjácsmart akác oszlop - körmart akác oszlop - hengermart akác oszlop
akac-oszlop.hupont.hu
61. Karcagi Kunlovarda - Lovas programok - Vendéglátás - Pihenés
► Lovas programok, lovasoktatás, lovaskocsikázás, relaxációs lovaglás, csikós bemutató hangulatos családi környezetben
kunlovarda.hupont.hu
62. TÖRÖKSZENTMIKLÓSI RÓMAI KATOLIKUS PLÉBÁNIA HONLAPJA
► 5200. TÖRÖKSZENTMIKLÓS, SZENT MIKLÓS TÉR 1. TELEFON/FAX: +3656 390-395 IRODA TELEFONSZÁMA: +36309745488 EMAIL CÍM: rkplebaniatmiklos@freemail.hu
rkplebania.hupont.hu
63. OLCSÓ KÖLTÖZTETÉS MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN
► LAKÁS ÉS CSALÁDIHÁZ KÖLTÖZTETÉST, BÚTORSZÁLLÍTÁST, FUVAROZÁST VÁLLALUNK MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN
koltoztetes-magyarorszag.hupont.hu
64. NAPCSILLAG
► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.
napcsillag.hupont.hu
65. Szent Rita aki a legnehezebb helyzetekben is segít..
► Az ima és a hit.. E két egység ami minden esetben és a legnehezebb helyzetekben is velünk van. Kedves Olvasó!Ne hidd, hogy "közhelyes" és nevetséges az amit e két szó hordoz. Nekem jelenleg nincs másom csak hitem. És tudom az ima segít.
szentrita.hupont.hu
66. HONDA alkatrészek elérhető áron Miskolcon a MaTi-CaR Alkatrész-nél
► HONDA (Accord,Civic,City,CR-V I.-II-III-IV.,CR-Z,Crosstour,Crx,Element,FR-V,HR-V,Insight,Integra,Jazz,Legend,Logo,Mdx,Nsx,Pilot,Prelude,Ridgeline,S2000,Shuttle,Stepwgn, Stream gyári-utángyártott alkatrészek széles választékban
honda-alkatreszek.hupont.hu
67. Hy! Emo modellek minden mennyiségben ;D
► Hello! Üdv. Katinkaa és Cintikee oldalán :9 Reméljük tetszeni fog :9
emocsajokfiuk.hupont.hu
68. PUSZTADOKTOR ÁLLATORVOSI, KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT
► Állatgyógyszerek, műszerek, takarmánykiegészítők, tápszerek kiskereskedelme, mezőgazdasági, -állatorvosi és vadgazdálodási szaktanácsadás
pusztadoktor.hupont.hu
69. Iskola-előkészítés, iskolaérettség-vizsgálat, készségfejlesztés
► ...hogy az iskolábajárás öröm legyen, és ne kudarcok sora gyermeknek, szülőnek.
iskolaelokeszito.hupont.hu
70. Tárnok-Trans Kft. - Személy- és Áruszállítás, Költöztetés
► Dombóváron és a Dél-Dunántúlon működő mindennemű szállítással foglalkozó társaság!
tarnoktrans.hupont.hu
71. Történelem.hu-amit elhallgatnak
► "Mert van az igazságba bújtatott hazugság, és van a hazugságba bújtatott igazság"
tortenelem-hu.hupont.hu
72. TEMATIKUS HITTAN
► Személyek, fogalmak gyakran előforduló tárgyak, szimbólumok gyűjteménye, melyeket a rejtvényeimből válogatok keresztény hitoktatók és tanítványaik részére.
tematikushittan.hupont.hu
73. ELADÓ KISSPITZ KISKUTYÁK HONLAPJA
► "A KUTYA AZ EGYETLEN A VILÁGON, AKI JOBBAN SZERET TÉGED SAJÁT MAGÁNÁL"
kisspitz.hupont.hu
74. Menetrend
► Magyar vasúti menetrendek
vasutmenetrend.hupont.hu
75. KÜLSŐ - BELSŐ AJTÓKILINCSEK ÉS FOGANTYÚK AKCIÓS ÁRON MISKOLCON...
► Audi, BMW, Chevrolet, Citroen, Dacia, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Isuzu, Iveco, Kia, Lancia, Mazda, Mercedes, Mitsubishi, Nissan, Opel, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Skoda, Suzuki, Toyota, Volvo, VW minden, autótípushoz és márkához!!!
ajtokilincs-kulso-belso.hupont.hu