Az én kedvenc meséim

Az itt olvasható mesék, valóban a kedvenceim, mert azok közül válogattam melyeket én írtam. Ezek a mesék, nevelnek, és tanítanak, ezért kedvelik sokan, akikhez eddig eljutott. Remélem te is megtalálod a számodra és gyermeked számára legkedvesebbet.

 

Ünnepi Boszorkány máglya

 

/Recept mese Gyerekeknek/

 

Nagy ricsaj hallatszódott az erdő mélyéről, de pontosan az erdei óvoda felöl. A vidám állatsereg hangoskodott az óvoda udvarán, egyik kicsi, a másik pici, de a hangjuk az bezzeg nagy, oly hangosan visítoztak, hogy az már az óvoda szakácsának Turcsikáné asszonyságnak is bántotta a fülét, pedig ő aztán edzésben van, hisz 9 kicsinye is van, s mind ide jár az óvodába. Szólott is a gyerekeknek.

 

-         Drága gyerekeim, szeretnétek nekem segíteni a konyhán, ugyanis ma csokis sütemény lesz az ebédhez?

 

-         Igen, igen, igen! Kiabálták a lurkók.

 

-         No, akkor Nyuszikák, Sünik, Malackák és Mókusok, irány az erdei ABC ahol megveszitek a hozzávalókat, itt van a lapulevélbe csomagolva száz erdei Talláriusz, amivel fizettek Maci-maminak a boltban. Ide a lapulevélre pedig felírtam, hogy mit kell vásárolni.

 

-         Igen is Turcsikáné asszonyság, már is futunk s hozzuk a sütihez valókat.

 

-         De csak óvatosan menjetek, egymás kezét fogva, nehogy eltévedjetek.

 

-         Jóóóó, jóóóó. Válaszoltak a Nyuszikák, Sünik, Malackák és Mókusok.

 

A vidám állatsereg elindult az erdei ABC felé, s kézen fogva ugrándozva, énekelgetve, haladtak előre azt énekelték, hogy.

 

-         Turcsikánét szeretjük, mert csokis sütit süt nekünk

 

-         a csokis süti nagyon jó, óvodásnak az való.

 

-         Nem kell nekünk spenót, sóska. Kiabálja mókus Dorka.

 

-         Turcsikánét szeretjük, mert csokis sütit süt nekünk

 

-         a csokis süti nagyon jó, óvodásnak az való.

 

S ez így ment mindaddig, míg az ABC elé nem értek, oda aztán nagy sebbel-lobbal beszaladtak s egymás szavába vágva mondták Maci-maminak, hogy mi járatban vannak.

 

-         Hahó, gyerekek, egyszerre csak egy beszéljen, mert ebből a ricsajból egy szót sem értek, na, nyuszika el tudod mondani mi járatban, vagytok?

 

-         I-i-i igen Maci-mami, Turcsikáné, az óvoda szakácsa küldött minket, bevásárolni a sütihez.

 

-         Hát milyen sütit süt nektek a Turcsikáné?

 

-         Csokisat! Kiáltották mindannyian.

 

-         Hát, milyen csokisat?

 

-         Nagyon csokisat! Kiáltotta a csoportból sün Simon.

 

-         Itt van a lapulevélre írva, hogy mit kell vinni a süteményhez!

 

Mondta Nusika a nyuszika. Majd Maci-mami elvette a levelet s elolvasta.

 

-          Na, gyerekek fogjatok egy kosarat s gyertek utánam.

 

A gyereksereg rátapadt Maci-mami lépteire s halkan lépdeltek utána.

 

-         Na, itt van a babapiskóta egy 20 db-os.

 

-         Következik a tej, amiből csak fél litert tudok adni, de majd Turcsikáné kiméri a három decit.

 

-         Kell még 2 csomag vaníliás cukor és egy kicsi porcukor.

 

-         25 dkg gesztenyemassza

 

-         3 dl cukrozott tejszínhab

 

-         1 tábla étcsokoládé.

 

-         Abból kettő, abból kettő!  Kiáltotta Sün Simon.

 

-         Nem, nem csak egyet írt Turcsikáné Simonkám.

 

-         Na de akkor, hogy lesz nagyon csokis a süti?

 

-         Ez a csoki pont elég lesz, hidd el.

 

-         Na, jól van, mondta Simon kicsit lehorgasztott fejjel.

 

-         Azt hiszem, megvan minden a süteményhez, az ára pont annyi Talláriusz, amennyit Turcsikáné ide rakott. Na, gyerekek indulhattok vissza az óvodába, de vigyázzatok, nehogy elveszítsetek valamit, mert akkor nem lesz süti!

 

-         Igen is Maci-mami vigyázunk! Kiáltotta Nusi nyuszi.

 

Elindult a gyerek csoport az óvoda irányába és ismét dalra fakadva s ugrándozva, de kézen fogva mentek az óvoda felé.

 

-          Turcsikánét szeretjük, mert csokis sütit süt nekünk

 

-         a csokis süti nagyon jó, óvodásnak az való.

 

-         Nem kell nekünk spenót, sóska!  Kiabálja mókus Dorka.

 

-         Turcsikánét szeretjük, mert csokis sütit süt nekünk

 

-         a csokis süti nagyon jó, óvodásnak az való.

 

Ahogy így énekelve ugrándoztak, észre sem vették, hogy a kis kosárkából kiesett a vaníliás cukor. Szerencsésen és épségben visszaértek az óvodába, s már szaladtak is Turcsikáné konyhájába, hogy oda adják neki a vásárolt sütihez valókat. Turcsikáné gondosan átnézte a kosárka tartalmát, és észrevette, hogy a vaníliás cukor hiányzik.

 

-         Gyerekek talán nem volt vaníliás cukor?

 

-         De igen és hoztunk is!

 

-         De itt nincs a kosárban!

 

-         Akkor bizonyára elveszítettük.

 

-         Majd én visszamegyek az erdei ösvény felett a fákon, mert onnét jobban lehet látni! Kiáltotta Micike a mókus.

 

-         Jól van, Micikém indulj, s ha megjöttél elkezdjük készíteni a sütit.

 

-         Igen szaladok Turcsikáné, szaladok, vagy is ugrálok!

 

Micike elviharzott, mint a villám felugrott a fára s már a másikon s harmadikon ugrándozott, míg el nem nyelte a fák lombja.

 

Micike, mint a szélvész ugrándozott a fák koronái között, mikor észrevette, hogy alatta egy bokor aljában hever a földön a vaníliás cukor. Ám de ekkor jött a baj, mert azt is látta, hogy sün mama Simon anyukája nagy sebességgel gurul, és pont a vaníliás cukor felé. Micike vadul elkezdett kiabálni.

 

-         Sün mama, sün mama, álljon meg, mert rágurul a vaníliás cukor zacskójára, s az tiszta lyuk lesz és kiszóródik a cukor.

 

De ez már késő volt, épp átgurult rajta sün mama mire megállt. Észre is vette a hátán a zacskót, csodálkozott is, hogy mit keres a földön egy vaníliás cukor. Micike leugrott a fáról, hogy szóljon sün mamának, mi van, és hogy került a hátára.

 

-         Tudja sün mama, mi voltunk a boltba bevásárolni és elveszítettük a vaníliás cukrot, amiért én szaladtam vissza. Hát, most megvan, de hogyan vigyem vissza az óvodába, mert ki fog szóródni a sok lyukon, amit a tüskékkel ejtett rajta.

 

-         Ne aggódj Micike, majd én visszaviszem, s ott vesszük le a tüskéimről s így nem szóródik el.

 

-         Jaj de jó, jaj de jó, ugrándozott örömében Micike. Menjünk is hamar, mert Turcsikáné nagyon várja a sütihez.

 

Sietős léptekkel indultak is az óvoda irányába, már amennyire sün mamától tellett. A teraszon már várta őket Turcsikáné s a gyerek sereg. Simon szaladt is az anyukája felé, de ő hamar leállította, mert a cukor kiszóródik, ha ők elkezdenek hemperegni a fűben. Turcsikáné óvatosan leemelte a vaníliás cukrot sün mama hátáról, majd megköszönte neki, hogy visszahozta. Majd bementek a konyhába s a gyerekeknek már mondta is, hogy mit tegyenek.

 

-         Én meglangyítom a tejet, majd ti mókuskák, belekeveritek a vaníliás cukrot és ezt a kis porcukrot, ha kész a nyuszik beleáztatják a babapiskótát a langyos, cukros tejbe.

 

-         Ezeket a beáztatott babapiskótákat a malackák, egy nagy tál aljára teszik szorosan egymás mellé.

 

-         A piskótára a sünök rá reszelik a gesztenye masszát.

 

-         Én a csokit, gőz felett felolvasztom, s a felét tejjel felhígítom, palacsinta tészta sűrűségűre és rá locsolom a gesztenye reszelékre.

 

-         A mókusok felverik habnak a cukrozott tejszínhabot, majd azt ráöntik, óvatosan a csokira, gesztenye masszára s a piskótára.

 

-         A hab tetejére a megmaradt folyékony csokit rá locsoljuk, majd a hűtőbe tesszük egy órácskára.

 

-         Nem a sütőbe rakjuk? Kérdezte Nusi a nyuszi.

 

-         Nem Nusika, ez olyan sütemény, amit nem kell sütni.

 

-         Jaj de izgi! Mondták a többiek.

 

Az állatsereg már alig várta, hogy lejárjon az-az órácska, hogy megkóstolhassák az általuk készített süteményt. No, de amikor elkészült, Turcsikáné, kistányérokra rakta a sütiket mindenkinek, majd jó étvágyat kívánt. A gyerekek szinte habzsolták a süteményt, melyet ők készítettek. Meg is ígérte nekik, hogy minden hónapban süthetnek ezután süteményt.

 

A következő recept mese egy hónap múlva lesz olvasható!

 

 

 

A mesét írta: Hartman János 2016. December 06.

 

Gyerekek, készítsétek el ezt a sütit az anyuval közösen, ez jó kis program.

 

Mellesleg a süti is finom!

 

 Ha elkészítitek az anyuval, vagy a mamával, fotózzátok le s én  felteszem az oldalamra, hogy milyen ügyesek vagytok.

 
 A kisfiú: Simon Barnabás, aki az édesanyjával készítette el a sütit.

                

                                 

 --------------------------------------------------------------------------------------------

      Az első kiadott könyvem! + (E-könyv)

 

            Állati kalandok a holdon.

 

 

 

                 Egy nagypapa meséi.

 

                                                Expozé.

 

A történetem, három jó barátról szól, egy kiskutyáról /Villusról/egy kiscicáról/Kormiról/, és egy kisegérről /Cin-cinről/. Rafinált módon felkerülnek a holdra, mint afféle turisták. Nagyon meglepődnek a hold, különös voltától. A holdon, ugyan is minden élőlény, fa, és bokor és állat százszor akkora, mint a földön, persze vannak kivételek. Különös és különleges kalandokba keverednek. Már sok kalandon túl vannak, mikor belebotlanak egy állatolimpiába, ahol kiváló és kivételes eredményeket érnek el. Egy emberek által épített, városban, ahol már nincsenek emberek, mert kihaltak a holdon. Mindenütt az állatok uralják a holdat. A mese kiválóan tanít, a becsületre, szeretetre, barátságra, kitartásra, s mindez kiváló szórakoztató köntösbe bujtatva. Ez a történet, 17-epizódikus részből áll, minden mese megállja a helyét egyedül is, de szerintem csak egyben érdekes.

 

Megjelent: Publio kiadó gondozásában

 

 

 

www.publio.hu

 

 

 



 


 



Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!

KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK

1. SZÉLVÉDŐ JAVÍTÁS ÉS KÁRPITTISZTÍTÁS

► M5 Szélvédő Klinika & Professzionális Kárpittisztító Hálózat Gyorssegély autójának: Szeged | M5 Mobil Szerviz

kolcsonzokecskemet.hupont.hu

2. Kisteherautó bérlés, kisteherautó kölcsönzés napi 6000 forintért

► Kisteherautó bérlés és kölcsönzés. Budapest és vonzáskörzetében. BARÁTI Ár, kedvező feltételek. OLCSÓ! - Kisteherautó bérlés akár 6000,-Ft/nap áron! -

kisteherauto-berles.hupont.hu

3. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!

► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.

kerites.hupont.hu

4. Kő-műkő és szobrász munkák a kertben és a ház körül

► Egy szép kerítés, egy harmonikus kert, egy jól elhelyezett kőjárda, kőlépcső megszépítheti az ember házát, otthonát és életét !

kert-udvar-kerites.hupont.hu

5. NAGY GÁZSZERVIZ KFT. Kazánjavítás, gázszerviz, gázszerelés 06204260249

► Gázkazánjavítás, karbantartás, cirkószerviz, gázszerviz és gázszerelés rövid határidővel Fejér megyében és Érden. Hivatalos márkaszerviz.

kazandoki.hupont.hu

6. Kisbusz bérlés, kisbusz kölcsönzés napi 6000 forintért

► Kisbusz bérlés és kölcsönzés. Budapest és vonzáskörzetében. Sofőrrel vagy sofőr nélkül, olcsón. Jó árak, kedvező feltételek. - kisbusz bérlés - Akár 6000,-Ft/nap áron

kisbusz-berles.hupont.hu

LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).

HuPont hirdetési rendszer

1. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!

► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.

kerites.hupont.hu

2. Látogatottságnövelés Ingyen és Hatékonyan! Több honlap látogató ingyen!

► Itt bevált látogatottság növelési tippeket találhatsz és feliratkozhatsz az ingyenes tanfolyamra! Tedd eredményessé a HuPont.hu weboldalad!

latogatottsagnoveles.hupont.hu

3. + Dr. Nem Doktor +

► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...

dr-nem-doktor.hupont.hu

4. 8PAY

► 8PAY. SAFETY. FAST.

eightpay.hupont.hu

5. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

tukkty.hupont.hu

6. oroiuw

► https://bdbetlist.com/bn/payments/bkash

qwqoiuwzlbdvbdailhz.hupont.hu

7. Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább.

► "A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor sem, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról."

mindigvantovabb.hupont.hu

8. Szélvédőjavítás, szélvédő javítás Budapest

► Szélvédő javítás Budapest és szélvédő csere 06 70 602 6000, akár 8000 Ft-tól, helyszíni kőfelverődés javítás hétvégén is!

szelvedojavitasa.hupont.hu

9. Magyarország képeslapokon

► Magyarország települései képeslapokon

mokepeslapok.hupont.hu

10. Hulladékudvar Budapest +36 30 90 30 300

► Sittlerakási lehetőség, szemétlerakó hulladékudvar Budapesten a XVII. kerületben +36 30 90 30 300

hulladekudvarbudapest.hupont.hu

11. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!

► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.

angol-nyelvkonyv.hupont.hu

12. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

qwquiaavvzxrpwrmsfa.hupont.hu

13. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából

► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek

nevnapikoszontok.hupont.hu

14. IKEA bútor szerelő gyors szerviz Pest megye 06209884170

► Bútor összeszerelés szakipari szerelésekkel, díjtalan bútor házhoz szállítással. Lapra szerelt bútorok összeállítása, víz-,villanyszerelés, festés, bútor rögzítés Meglévő gardrób szekrényét szétszereljük, átköltöztetjük és újra felépítjük NON - STOP

ikeabutor.hupont.hu

15. Digitális eszközökkel támogatott matematikatanítás alsó tagozaton

► Gyakorlófeladatok matematika tanításhoz, felzárkóztatáshoz, tehetséggondozáshoz

digimatekalso.hupont.hu

16. Parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás felújítás

► Olcsó parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás, parketta lerakás, parketta javítás, Makács Tamás 06 30 317-4687, parketta felújítás garanciával, korrekt árakkal.

aparkettacsiszolas.hupont.hu

17. PRODUCATOR DE GARDURI KOTAJ

► GARDUL DIN PLASĂ DE SÂRMĂ ESTE CEL MAI IEFTIN GARD DIN LUME. LA NOI GĂSIŢI TOATE ELEMENTELE NECESARE, DE LA A LA Z. ŞI CE ESTE MAI IMPORTANT : TOTUL LA PREŢ DE PRODUCĂTOR !

gard.hupont.hu

18. Gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest

► Olcsó gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest környékén +36 70 282-8829, lakásfelújítás, szobafestés, gipszkarton álmennyezet készítés, tisztasági festés.

gipszkartonszerelese.hupont.hu

19. Lucernamag ,a klíma váltás örökzöldje !

► Lucernamag termesztés, lucerna zöld betakarítás, lucerna termesztési , talajelőkészités, tanácsadás, meteorológiai kockázat.

lucernamag.hupont.hu

20. Érd info

► Minden információt ÉRDről az ÉRDi polgároknak és az ÉRDeklődőknek.

erd.hupont.hu

21. Prestige Garden Breez

► Apartment Township

pgardenbreez.hupont.hu

22. Háztartásigép Szakszerviz

► Indesit, Ariston, Gorenje, Samsung, Whirlpool, Candy, Siemens, Bosch, Zanussi, Electrolux, Szakszerviz. MOSÓGÉP - MOSOGATÓGÉP - SZÁRÍTÓGÉP - VILLANY TŰZHELY - FŐZŐLAP javitás. Elérhetőségeink: 0612420618, 0612746042, 06308944199

szervizkozpont.hupont.hu

23. Hács története

► Író - szerkesztő: Kubik György

hacstortenete.hupont.hu

24. VICTORY DEKOR

► A Nagykanizsán 1994 óta működő Victory Dekor célja vállalkozók, cégek és magánszemélyek reklám,dekorációs igényeinek kielégítése. Bízom benne, hogy hamarosan Önt is elégedett ügyfeleim között köszönthetem.

victorydekor.hupont.hu

25. Vali Néni Kifőzdéje Verőce

► Minden héten új,változatos menü házias ízekkel és állandó napi ajánlattal!!

hazias-izek-olcso-ebed.hupont.hu

26. Társasházkezelő - Közös képviselő -Társasház Üzemeltetés -Ingatlankezelés

► Mert mi a társasházak jövőjét képviseljük. Mi család tagjaként dolgozunk, és „családtagnak" is érezzük magunkat a társasházakban. Mi alakítjuk a társasházak jövőjét. Kapcsolat tel.: + 36 30 873 5623, info@budapesttarsashazkezelo.hu

tarsashazkezelo.hupont.hu

27. BABAGYŰJTEMÉNY

► Gazdag Katalin népviseleti és nemzetközi babagyűjteménye - Doll Collection

babagyujtemeny.hupont.hu

28. Varga Géza: A székely rovásírás

► Nemzeti írásunk teljesebb leírásának vázlata

szekely-rovasiras.hupont.hu

29. GLUTÉNMENTES ÖVEZET

► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?

glutenmentesreceptek.hupont.hu

30. Finom ízek varázsa

► Sütemények és ételreceptek saját gyűjteménye

ki-suti.hupont.hu

31. BETEKINTÉS AZ ÓVODAI ÉLETBE - Goró Erzsébet óvónő

► " Gyermekkorunk jelei ott maradnak életünk helyszínein, ahogy a virág illata is ott marad a szobában, amit díszített" - Chateubriand

ovodaivilag.hupont.hu

32. HOKÉV horgászbotok és egyebek...

► HOKÉV horgászbotok képekkel, horgászbotok felújítása - részletes, fényképes leírással, horgászorsók a '70-es, '80-as évekből, régi horgászorsók felújítása, karbantartása

hokevhorgaszbotok.hupont.hu

33. Jogi tanácsadás, Ingatlanjog, Családjog budapesti ÜGYVÉD

► Ingatlan Adásvételi-Ajándékozási/ Házassági szerződés, Vagyonmegosztás, családjog, öröklésjog Dr. Mohos Gábor ügyvéd Budapest XIII. 06-20 354 8963

jogimegoldasok.hupont.hu

34. LÁCACSÉKE

► 2010 szeptemberétől azok a hírek és képek kerülnek ide, melyek feltöltési-korlát miatt már nem helyezhetők el a www.lacacseke.hu oldalra. Az új hírek, információk az Oldalak (menü) pont alatt találhatók

lacacseke.hupont.hu

35. www.kutyasegely.hupont.hu

► AKI A KUTYÁT SZERETI ROSSZ EMBER NEM LEHET! A honlap most már teljes, nem fog nagyon frissülni.Kérlek iteket minden rovatot olvassatok el

kutyasegely.hupont.hu

36. ROKOLYA ÉTTEREM - a Rokolya utcai irodaház földszintjén

► ******* Nálunk nem csak az ebéd fő, hanem az egészség is! ******* Címünk: Bp. XIII. Rokolya u. 1-13. - - - - - - Telefon: +36 20 3982819 Email:rokolyabufe@gmail.com * facebook.com/Rokolya Étkező

rokolyabufe.hupont.hu

37. Elektromos kerékpárok legolcsóbban, garanciával. +36/70-701-8435

► E-bicikli, elektromos robogó, elektromos kerékpár, akkumulátor, garancia és folyamatos alkatrész utánpótlás.

elektromosbicikli.hupont.hu

38. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala

► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu

lezarasspecialista.hupont.hu

39. Szólásgyűjtemény - szólások, szóláshasonlatok és jelentésük

► A stílus maga az ember... Beszélj színesebben, elevenebben, képszerűbben! Értsd és használd a szólásokat!

szolas.hupont.hu

40. MaTi-CaR Alkatrész- Koreai és Japán autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon

► Gyári-, utángyártott Koreai és Japán alkatrészek elérhető áron Miskolcon! CHEVROLET/DAEWOO/HONDA/HYUNDAI/ISUZU/INFINTI/KIA/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/TOYOTA

japanautoalkatresz.hupont.hu

41. Sóder árak, sóder szállítás Budapest

► Sóder árak, sóder szállítás Budapest és környéke +36 21 300 7129 akár 1 m3 olcsó sóder!

soderarak.hupont.hu

42. Német minőségi vegyiáru és édesség kínálatunk:

► Az oldal kizárólag meglévő partnereink részére van fenntartva, tájékoztató jelleggel! Kiszállítás vagy postázás nincs!!!

blackdiamond.hupont.hu

43. http://tukoraltaltalanyos.hupont.hu/ REJTVÉNYEK KICSIKNEK

► Ezen az oldalon Bibliai ihletésű, rejtvényeket találhattok rejtvénytípusonként csoportosítva.

rejtvenyekkicsiknek.hupont.hu

44. PRO-SPORT

► Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatás: 2011./XVI. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013.

pro-sport.hupont.hu

45. BoTi Műszaki Üzletház Jánkmajtis // Vendégház // Sátras kölcsönző

► Egy igazi szatócs bolt, ahol a lehetetlent azonnal megoldjuk, a csodára egy picit várni kell. Családi vállalkozás 1996 óta.

botijank.hupont.hu

46. HÁRMASHATÁRHEGYI SPORTREPÜLÉSÉRT ALAPÍTVÁNY

► A sportrepülők és egyesületeik érdekvédelmi szervezete. Közhasznú szervezet. Alapítva 1990-ben.

harmashatarhegy.hupont.hu

47. MAGYAR URALKODÓK IDŐRENDJE ÉS ARCKÉPCSARNOKA, A MAGYAR TÖRTÉNELEM IDŐRENDJE

► A magyar királyok uralkodási rendje, a magyar történelem időrendje, erdélyi fejedelmek. - Keresd:Lehoczky József:MAGYAR LOVAGKÖNYV, A FEUDALIZMUS KÉZIKÖNYVE!

uralkodok.hupont.hu

48. Veszélyes fakivágás Budapesten

► Veszélyes fakivágás Budapesten biztonságosan, garanciával +36 70 272 0149, minőségi szerszámok, elérhető ár, irányított fadöntés alpintechnikás favágás, email: krisztiankaroly77@gmail.com

fakivagasbudapest.hupont.hu

49. Születésnapi köszöntő képeslapok,Névnapra virágok,png képek,

► Izabella képei

bellakep.hupont.hu

50. Koroknai Kornél PC Mester Komoly Története Az Asztali PC-kről. 1992-től

► Asztali PC-s Történetem.

szamitastech.hupont.hu

51. Magyar NSFW Telegram

► NSFW Tube egy Magyar (+18-as) Telegram Csoport

magyarnsfwtelegram.hupont.hu

52. NUMIZMATIKA a fémpénzek és bankjegyek képeivel

► A fémpénzek és a bankjegyek világa. The World of the Coins and the Banknotes.

numizmania.hupont.hu

53. Keller cukrászat honlapja: torták, aprósütemények, pogácsák

► Honlapunkon megnézheti az általunk készített termékek fényképeit és tájékoztatást kap árainkról.

kellercukraszat.hupont.hu

54. Fülöp Menyhért plébános

► Észak Angliában, Skóciában és Walesben élő, dolgozó magyarok plébánosa

fulopmenyhert.hupont.hu

55. ÉRD SÓDER-BETON DEPO

► CÉGTULAJDONOS: SOÓS GYULA

soderdepo.hupont.hu

56. GOMBACSÍSZÁR

► Minden gomba ehető egyszer, de valamelyik valóban csak egyszer!!! Túrázók, természetjárók, és gombázók oldala, és mindenkié aki szereti a természetet! Engedje meg, hogy bevezessem a "viláGOMBA"! (2009)

gombacsiszar.hupont.hu

57. Ezo Hírnök

► www.ezohirnok.hupont.hu

ezohirnok.hupont.hu

58. On-line design center.

► Képgyűjtemény. Weblapkellékek.

anya-apa.hupont.hu

59. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....

► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..

alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu

60. Akác fa oszlopok a kertben

► Az oldalon akác fa oszlopok, és akác oszlopokból, rönkökből készült kerti fatermékek képeit találja! - akác oszlop - kérgezett akác oszlop - szíjácsmart akác oszlop - körmart akác oszlop - hengermart akác oszlop

akac-oszlop.hupont.hu

61. Karcagi Kunlovarda - Lovas programok - Vendéglátás - Pihenés

► Lovas programok, lovasoktatás, lovaskocsikázás, relaxációs lovaglás, csikós bemutató hangulatos családi környezetben

kunlovarda.hupont.hu

62. TÖRÖKSZENTMIKLÓSI RÓMAI KATOLIKUS PLÉBÁNIA HONLAPJA

► 5200. TÖRÖKSZENTMIKLÓS, SZENT MIKLÓS TÉR 1. TELEFON/FAX: +3656 390-395 IRODA TELEFONSZÁMA: +36309745488 EMAIL CÍM: rkplebaniatmiklos@freemail.hu

rkplebania.hupont.hu

63. OLCSÓ KÖLTÖZTETÉS MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN

► LAKÁS ÉS CSALÁDIHÁZ KÖLTÖZTETÉST, BÚTORSZÁLLÍTÁST, FUVAROZÁST VÁLLALUNK MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN

koltoztetes-magyarorszag.hupont.hu

64. NAPCSILLAG

► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.

napcsillag.hupont.hu

65. Szent Rita aki a legnehezebb helyzetekben is segít..

► Az ima és a hit.. E két egység ami minden esetben és a legnehezebb helyzetekben is velünk van. Kedves Olvasó!Ne hidd, hogy "közhelyes" és nevetséges az amit e két szó hordoz. Nekem jelenleg nincs másom csak hitem. És tudom az ima segít.

szentrita.hupont.hu

66. HONDA alkatrészek elérhető áron Miskolcon a MaTi-CaR Alkatrész-nél

► HONDA (Accord,Civic,City,CR-V I.-II-III-IV.,CR-Z,Crosstour,Crx,Element,FR-V,HR-V,Insight,Integra,Jazz,Legend,Logo,Mdx,Nsx,Pilot,Prelude,Ridgeline,S2000,Shuttle,Stepwgn, Stream gyári-utángyártott alkatrészek széles választékban

honda-alkatreszek.hupont.hu

67. Hy! Emo modellek minden mennyiségben ;D

► Hello! Üdv. Katinkaa és Cintikee oldalán :9 Reméljük tetszeni fog :9

emocsajokfiuk.hupont.hu

68. PUSZTADOKTOR ÁLLATORVOSI, KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT

► Állatgyógyszerek, műszerek, takarmánykiegészítők, tápszerek kiskereskedelme, mezőgazdasági, -állatorvosi és vadgazdálodási szaktanácsadás

pusztadoktor.hupont.hu

69. Iskola-előkészítés, iskolaérettség-vizsgálat, készségfejlesztés

► ...hogy az iskolábajárás öröm legyen, és ne kudarcok sora gyermeknek, szülőnek.

iskolaelokeszito.hupont.hu

70. Tárnok-Trans Kft. - Személy- és Áruszállítás, Költöztetés

► Dombóváron és a Dél-Dunántúlon működő mindennemű szállítással foglalkozó társaság!

tarnoktrans.hupont.hu

71. Történelem.hu-amit elhallgatnak

► "Mert van az igazságba bújtatott hazugság, és van a hazugságba bújtatott igazság"

tortenelem-hu.hupont.hu

72. TEMATIKUS HITTAN

► Személyek, fogalmak gyakran előforduló tárgyak, szimbólumok gyűjteménye, melyeket a rejtvényeimből válogatok keresztény hitoktatók és tanítványaik részére.

tematikushittan.hupont.hu

73. ELADÓ KISSPITZ KISKUTYÁK HONLAPJA

► "A KUTYA AZ EGYETLEN A VILÁGON, AKI JOBBAN SZERET TÉGED SAJÁT MAGÁNÁL"

kisspitz.hupont.hu

74. Menetrend

► Magyar vasúti menetrendek

vasutmenetrend.hupont.hu

75. KÜLSŐ - BELSŐ AJTÓKILINCSEK ÉS FOGANTYÚK AKCIÓS ÁRON MISKOLCON...

► Audi, BMW, Chevrolet, Citroen, Dacia, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Isuzu, Iveco, Kia, Lancia, Mazda, Mercedes, Mitsubishi, Nissan, Opel, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Skoda, Suzuki, Toyota, Volvo, VW minden, autótípushoz és márkához!!!

ajtokilincs-kulso-belso.hupont.hu

 

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 20
Tegnapi: 9
Heti: 55
Havi: 209
Össz.: 34 936

Látogatottság növelés
Oldal: Recept mese Az ünnepi boszorkány máglya.
Az én kedvenc meséim - © 2008 - 2026 - kedvenc-mese.hupont.hu

A HuPont.hu-nál a honlap készítés egyszerű. Azzal, hogy regisztrál elkezdődik a készítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »