Az én kedvenc meséim

Az itt olvasható mesék, valóban a kedvenceim, mert azok közül válogattam melyeket én írtam. Ezek a mesék, nevelnek, és tanítanak, ezért kedvelik sokan, akikhez eddig eljutott. Remélem te is megtalálod a számodra és gyermeked számára legkedvesebbet.

 


Egy királylány elvarázsolt szerelme. III.rész

 

 

 

Ezután egy csetlő-botló emberke jelent meg a porondon hatalmas cipőben, bő, sárga és piros kockás nadrágban, hozzá való kék és sárga apró kockás ingben, egy széles nadrágtartóban, mely zöld színben pompázott, a nyakában egy hatalmas csokornyakkendő, s egy földig érő sál, az orrán egy nagy piros bumszli, a feje búbján pedig egy piros kiskalap volt. Már ahogy megjelent a porond szélén, az összes gyerek a hasát fogta a nevetéstől.

 A figura bemutatkozott, hogy ő a bohóc, de közben csetlett-botlott, esett-kelt, mert mindig rálépett a földig érő sáljára, a beszéde és az esetlen mozgása nevettetett mindenkit. Maga mögött vonszolt egy hatalmas kürtöt, majd leült a földre, s elkezdett a kürtön játszani, de olyan hamisan, hogy rossz volt hallgatni. Ekkor a cirkusz zenekarából odaszaladt egy zenész, és elvette tőle a kürtöt.

 A bohóc csak nevetett, az inge alól elővett egy trombitát, s azon kezdett játszani, de ezzel sem aratott nagy sikert, mert a zenész azt is elvette tőle. A bohóc tovább nevetett, az inge alól elővett egy klarinétot, és azon kezdett el játszani, de már megint jött a zenész, s elvette azt is. Ő azonban tovább nevetett, benyúlt az inge alá, előhúzott egy hegedűt és egy vonót, majd azon húzta a dalt, ami már nem is volt olyan hamis, de azért beszaladt megint a zenész, s elvette a hegedűt is. A bohóc nem búsult sokáig, mert az inge alól előkerült egy furulya, s azon kezdett játszani. A bohóc most már várta a zenészt, mindig elszaladt előle, de közben csak fújta a dalocskát, s amikor a zenész végre utolérte, azonnal elvette tőle a furulyát.

A bohóc nagyon bánatosan sétált fel s alá, ám egyszer csak a fejére mutatott, hogy megvan a megoldás! Elkezdett turkálni az ingében, elővett egy szájharmonikát, s egy ismert dalocskát kezdett játszani, miközben előre-hátra dülöngélt. A dalocskába beszállt a cirkusz zenekara is, a bohóc pedig kivonult a porondról.

 Ezután ismét a porondmester került a színre, s bejelentette a következő számot, a bűvészt, őt követték a majmok, majd az idomított oroszlánok. A közönség egyre jobban a cirkusz világának bűvöletébe került, s a tenyerüket már pirosra tapsolták.

Mikor néma csend lett, a porondmester bejelentette a cirkusz fő attrakcióját, Henriket, a táncoló és írni tudó medvét. Heléna szíve megdobbant a név hallatán, de az öreg Henrik királynak is könnyek gördültek a szeméből. Egyszer csak egy szál hegedűn egy csodálatos keringőt szólaltatott meg egy zenész a zenekarból. Ekkor méltóságteljesen a porondra sétált Henrik, a medve. Csodálatos, flitteres mellény volt rajta tűzpiros és aranyveretes szegéllyel. Henrik megállt a porond közepén, és írni kezdett a homokba. A cirkuszigazgató és a porondmester nem tudták mire véljék a dolgot, hisz nem így szokott kezdődni a produkció. Henrik gyönyörű gyöngybetűkkel a homokba írva megkérte Helénát, hogy jöjjön le hozzá, és táncoljon vele egy keringőt. Heléna ugrott is, hiszen már jól ismerte Henriket.

                                    

 

–       De kislányom, ez egy vadállat, nem engedhetlek le hozzá, mert a végén még széttép! – tiltakozott a király.

 –       Inkább egy medve tépjen szét, minthogy Varangy felesége legyek! – vágott vissza apjának csípősen Heléna, s már szaladt is le az erkélyről.

 A cirkuszigazgató és a porondmester azonban az útját állták, mert a medve eddig nem így viselkedett, s attól tartottak, hogy a királylánynak baja eshet. A vitának a medve vetett véget, mert két lábra állt, s dermesztő hangon ordítani kezdett. Meg is ijedt az igazgató és a porondmester, s pár lépést hátráltak, de még a hegedűs is abbahagyta a hegedülést, a közönség pedig halálra rémült a haragos üvöltés hallatán. Néma csend lett, s ekkor a medve két lábon odasétált a királylányhoz, hogy illendőn felkérje táncolni.

 A közönségben ülő felnőttek még a gyerekek szemét is befogták, hogy ne lássák, amint a medve széttépi a királylányt. Ám nem ez történt! Henrik kinyújtotta bal tappancsát, melyet a királylány megfogott, a bal mancsával átölelte a lány derekát s várták, hogy a hegedűs újra elkezdje a dalt. Bár Henrik négy fejjel magasabb volt, mint Heléna, de ez sem gátolta meg őket a táncban. Végre megszólalt a hegedű, s a furcsa pár táncolni kezdett. Olyan szépen táncoltak, hogy a közönség halk tapssal kísérte a hegedű hangját.

 –       Ez csoda! – kiáltott fel a király. – Ilyet még soha nem láttam!

A királyi család és a vendég király álmélkodva nézték a táncoló párt, s állva tapsoltak a közönséggel együtt. Mikor a keringő véget ért, Henrik, a medve kissé hátralépve meghajolt, s úgy köszönte meg a táncot Helénának.

 –       Látta ezt királyuram? Én sem tudtam volna különbül megköszönni a táncot – szólt a szomszédos Henrik király.

 Eközben a medve a lépcsőhöz vezette a királylányt, aki gyorsan felszaladt az erkélyre, nehogy lemaradjon valamiről. Amikor helyet foglalt, a medvét arra kérték, hogy írjon. Mondtak neki különböző szavakat, de ő csak állt és a királylányt nézte, s mikor tekintetük összeakadt, a medve – a szemét le nem véve Helénáról – írni kezdett.

 A cirkuszigazgató nem tudta mire vélje a medve viselkedését. Mikor Henrik elkészült, oldalra állt, úgy mutatta a királylánynak az írást. Az írás csak ennyi volt: Henrik-Heléna, s köré egy nagy szív. A közönség nevetett a látottakon, mert ők azt hitték, hogy a medve szerelmes lett a királylányba. Heléna azonban lassan felállt a helyéről, s finom léptekkel, lassan lement a medvéhez, és megkérdezte tőle:

 –       Henrik, szerelmem, te vagy az?

 A medve finoman bólogatott, s egy könnycsepp gördült le a bundás arcán. Ekkor előugrott a széksorok alól Varangy, aki mindvégig szemmel tartotta az eseményeket, s azonnal kiabálni kezdett:

 –       Ne, ne öleld meg a medvét, mert az veszélyes, és még bajod lehet!

De Heléna mintha nem is hallotta volna, átölelte a medve nyakát, és így szólt:

 –       Mindig is szerettelek, s ezután is szeretni foglak, lehetsz akármilyen bőrben, egyetlen szerelmem! – majd a medve könnyező arcához dugta arcát, s egy aprócska puszit adott neki, miközben az ő könnye is belekeveredett a medve könnyébe.

 Ekkor valami furcsa dolog történt! A medve körül hatalmas fény jelent meg, s mint egy forgószél körbefonta az állatot, s láss csodát, a medvéből ismét Henrik, a lovászfiú, vagy inkább Henrik herceg lett. De nicsak, Varangy körül is nagy fényesség támadt, s belőle egy kővé vált varangyos béka lett, mégpedig szökőkút formájában.

 Henrik király leszaladt az erkélyről, hogy átölelje egyetlen fiát. Henrik herceg azon nyomban megkérte Heléna kezét a királytól és a királynétól, akik persze áldásukat adták a párra, mert látták a leányuk boldogságát.

Ekkor Henrik herceg azt mondta, hogy addig nem lehet esküvő, míg a másik családját, az országukban barangoló cigánykaravánt meg nem találja. Azonnal befogatott a hintóba, s szépséges Helénájával elindult felkutatni a cigánykaravánt. Az út bizony hosszúra nyúlt, de volt mit megbeszélniük a fiataloknak. Henrik elmesélte, milyen élete volt a cigányok között, Heléna pedig az őt fenyegető Varangyról mesélt. Egyszer csak Henrik meghallotta Lajcsi hegedűjének csodálatos hangját, és azonnal megállította a hintót, meg az őket kísérő katonákat. Helénát lesegítette a hintóról, s a hátralévő utat gyalog tették meg. Amikor a táborhoz értek, a cigányok nagyon meglepődtek a királyi vendégeken, a vajda azonnal ugrott is a jövevények elé, s csak hajbókolt, egyfolytában köszöntötte a vendégeket.

 –       Gáspár, Gazsi, Aranka, Lajcsi! Hát nem ismertek meg? Én vagyok Henrik, a medve!

 A cigányok kissé hitetlenkedtek, de ha ő mondja biztos igaz.

–       Emlékszel, kis Gazsi, hogyan mentettelek ki a folyóból, és mennyit lovagoltál a hátamon? Aranka, te pedig rengeteg tojásrántottát készítettél nekem a fellépések után! Lajcsikám, hányszor húztad nekem a keringőt, amire táncoltam!

Ekkor a cigányok már elhitték Henriknek, hogy ő volt a medve. Henrik pedig elmesélte a történetét, miközben mindannyian jókat nevettek, még Heléna, meg az őket kísérő katonák is. Henrik ezután megkérte a vajdát, hogy jöjjenek el az esküvőjükre, mely a szomszéd királyság palotájában lesz.

Eközben a palotában a cirkuszigazgató még mindig nem ocsúdott fel a történtek miatt.

–       Hát most mi lesz? Oda a szenzációs medveszám!

Már majdnem megbolondult, amikor a király odalépett hozzá, s azt mondta neki, ne szomorkodjon, hiszen így is szenzációs a cirkusz műsora. Erre cirkuszigazgató kissé megnyugodott, a cirkuszosok pedig összepakolták az eszközeiket, szekerekre rakodtak, és nekiindultak a nagyvilágnak.

 Henrik és Heléna is hazatértek, nyomukban járt a cigánykaraván hangos hegedűszóval. Nagy hamarjában megejtették az esküvőt, majd elvonultak valahová egy messzi országba, ahol nagy víz mossa a partot, s ott töltöttek el egy-két hónapot, majd hazatérve éltek boldogan abban a tudatban, hogy tíz gyermekük lesz. A két király és a királyné is nagyon boldogok voltak, mert gyermekeiket boldognak látták.

                                

A mese tanulsága: A szeretet, a kitartás, a tolerancia, mások elfogadása, legyen ember vagy állat, teszi az embert emberré. A szeretet mindenekfelett!

 

A mesét írta: Hartman János

 

 

 

 

 


 



Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!

KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK

1. SZÉLVÉDŐ JAVÍTÁS ÉS KÁRPITTISZTÍTÁS

► M5 Szélvédő Klinika & Professzionális Kárpittisztító Hálózat Gyorssegély autójának: Szeged | M5 Mobil Szerviz

kolcsonzokecskemet.hupont.hu

2. Kisteherautó bérlés, kisteherautó kölcsönzés napi 6000 forintért

► Kisteherautó bérlés és kölcsönzés. Budapest és vonzáskörzetében. BARÁTI Ár, kedvező feltételek. OLCSÓ! - Kisteherautó bérlés akár 6000,-Ft/nap áron! -

kisteherauto-berles.hupont.hu

3. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!

► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.

kerites.hupont.hu

4. Kő-műkő és szobrász munkák a kertben és a ház körül

► Egy szép kerítés, egy harmonikus kert, egy jól elhelyezett kőjárda, kőlépcső megszépítheti az ember házát, otthonát és életét !

kert-udvar-kerites.hupont.hu

5. NAGY GÁZSZERVIZ KFT. Kazánjavítás, gázszerviz, gázszerelés 06204260249

► Gázkazánjavítás, karbantartás, cirkószerviz, gázszerviz és gázszerelés rövid határidővel Fejér megyében és Érden. Hivatalos márkaszerviz.

kazandoki.hupont.hu

6. Kisbusz bérlés, kisbusz kölcsönzés napi 6000 forintért

► Kisbusz bérlés és kölcsönzés. Budapest és vonzáskörzetében. Sofőrrel vagy sofőr nélkül, olcsón. Jó árak, kedvező feltételek. - kisbusz bérlés - Akár 6000,-Ft/nap áron

kisbusz-berles.hupont.hu

LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).

HuPont hirdetési rendszer

1. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!

► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.

kerites.hupont.hu

2. Látogatottságnövelés Ingyen és Hatékonyan! Több honlap látogató ingyen!

► Itt bevált látogatottság növelési tippeket találhatsz és feliratkozhatsz az ingyenes tanfolyamra! Tedd eredményessé a HuPont.hu weboldalad!

latogatottsagnoveles.hupont.hu

3. + Dr. Nem Doktor +

► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...

dr-nem-doktor.hupont.hu

4. 8PAY

► 8PAY. SAFETY. FAST.

eightpay.hupont.hu

5. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

tukkty.hupont.hu

6. oroiuw

► https://bdbetlist.com/bn/payments/bkash

qwqoiuwzlbdvbdailhz.hupont.hu

7. Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább.

► "A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor sem, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról."

mindigvantovabb.hupont.hu

8. Szélvédőjavítás, szélvédő javítás Budapest

► Szélvédő javítás Budapest és szélvédő csere 06 70 602 6000, akár 8000 Ft-tól, helyszíni kőfelverődés javítás hétvégén is!

szelvedojavitasa.hupont.hu

9. Magyarország képeslapokon

► Magyarország települései képeslapokon

mokepeslapok.hupont.hu

10. Hulladékudvar Budapest +36 30 90 30 300

► Sittlerakási lehetőség, szemétlerakó hulladékudvar Budapesten a XVII. kerületben +36 30 90 30 300

hulladekudvarbudapest.hupont.hu

11. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!

► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.

angol-nyelvkonyv.hupont.hu

12. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

qwquiaavvzxrpwrmsfa.hupont.hu

13. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából

► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek

nevnapikoszontok.hupont.hu

14. IKEA bútor szerelő gyors szerviz Pest megye 06209884170

► Bútor összeszerelés szakipari szerelésekkel, díjtalan bútor házhoz szállítással. Lapra szerelt bútorok összeállítása, víz-,villanyszerelés, festés, bútor rögzítés Meglévő gardrób szekrényét szétszereljük, átköltöztetjük és újra felépítjük NON - STOP

ikeabutor.hupont.hu

15. Digitális eszközökkel támogatott matematikatanítás alsó tagozaton

► Gyakorlófeladatok matematika tanításhoz, felzárkóztatáshoz, tehetséggondozáshoz

digimatekalso.hupont.hu

16. Parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás felújítás

► Olcsó parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás, parketta lerakás, parketta javítás, Makács Tamás 06 30 317-4687, parketta felújítás garanciával, korrekt árakkal.

aparkettacsiszolas.hupont.hu

17. PRODUCATOR DE GARDURI KOTAJ

► GARDUL DIN PLASĂ DE SÂRMĂ ESTE CEL MAI IEFTIN GARD DIN LUME. LA NOI GĂSIŢI TOATE ELEMENTELE NECESARE, DE LA A LA Z. ŞI CE ESTE MAI IMPORTANT : TOTUL LA PREŢ DE PRODUCĂTOR !

gard.hupont.hu

18. Gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest

► Olcsó gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest környékén +36 70 282-8829, lakásfelújítás, szobafestés, gipszkarton álmennyezet készítés, tisztasági festés.

gipszkartonszerelese.hupont.hu

19. Lucernamag ,a klíma váltás örökzöldje !

► Lucernamag termesztés, lucerna zöld betakarítás, lucerna termesztési , talajelőkészités, tanácsadás, meteorológiai kockázat.

lucernamag.hupont.hu

20. Érd info

► Minden információt ÉRDről az ÉRDi polgároknak és az ÉRDeklődőknek.

erd.hupont.hu

21. Prestige Garden Breez

► Apartment Township

pgardenbreez.hupont.hu

22. Háztartásigép Szakszerviz

► Indesit, Ariston, Gorenje, Samsung, Whirlpool, Candy, Siemens, Bosch, Zanussi, Electrolux, Szakszerviz. MOSÓGÉP - MOSOGATÓGÉP - SZÁRÍTÓGÉP - VILLANY TŰZHELY - FŐZŐLAP javitás. Elérhetőségeink: 0612420618, 0612746042, 06308944199

szervizkozpont.hupont.hu

23. Hács története

► Író - szerkesztő: Kubik György

hacstortenete.hupont.hu

24. VICTORY DEKOR

► A Nagykanizsán 1994 óta működő Victory Dekor célja vállalkozók, cégek és magánszemélyek reklám,dekorációs igényeinek kielégítése. Bízom benne, hogy hamarosan Önt is elégedett ügyfeleim között köszönthetem.

victorydekor.hupont.hu

25. Vali Néni Kifőzdéje Verőce

► Minden héten új,változatos menü házias ízekkel és állandó napi ajánlattal!!

hazias-izek-olcso-ebed.hupont.hu

26. Társasházkezelő - Közös képviselő -Társasház Üzemeltetés -Ingatlankezelés

► Mert mi a társasházak jövőjét képviseljük. Mi család tagjaként dolgozunk, és „családtagnak" is érezzük magunkat a társasházakban. Mi alakítjuk a társasházak jövőjét. Kapcsolat tel.: + 36 30 873 5623, info@budapesttarsashazkezelo.hu

tarsashazkezelo.hupont.hu

27. BABAGYŰJTEMÉNY

► Gazdag Katalin népviseleti és nemzetközi babagyűjteménye - Doll Collection

babagyujtemeny.hupont.hu

28. Varga Géza: A székely rovásírás

► Nemzeti írásunk teljesebb leírásának vázlata

szekely-rovasiras.hupont.hu

29. GLUTÉNMENTES ÖVEZET

► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?

glutenmentesreceptek.hupont.hu

30. Finom ízek varázsa

► Sütemények és ételreceptek saját gyűjteménye

ki-suti.hupont.hu

31. BETEKINTÉS AZ ÓVODAI ÉLETBE - Goró Erzsébet óvónő

► " Gyermekkorunk jelei ott maradnak életünk helyszínein, ahogy a virág illata is ott marad a szobában, amit díszített" - Chateubriand

ovodaivilag.hupont.hu

32. HOKÉV horgászbotok és egyebek...

► HOKÉV horgászbotok képekkel, horgászbotok felújítása - részletes, fényképes leírással, horgászorsók a '70-es, '80-as évekből, régi horgászorsók felújítása, karbantartása

hokevhorgaszbotok.hupont.hu

33. Jogi tanácsadás, Ingatlanjog, Családjog budapesti ÜGYVÉD

► Ingatlan Adásvételi-Ajándékozási/ Házassági szerződés, Vagyonmegosztás, családjog, öröklésjog Dr. Mohos Gábor ügyvéd Budapest XIII. 06-20 354 8963

jogimegoldasok.hupont.hu

34. LÁCACSÉKE

► 2010 szeptemberétől azok a hírek és képek kerülnek ide, melyek feltöltési-korlát miatt már nem helyezhetők el a www.lacacseke.hu oldalra. Az új hírek, információk az Oldalak (menü) pont alatt találhatók

lacacseke.hupont.hu

35. www.kutyasegely.hupont.hu

► AKI A KUTYÁT SZERETI ROSSZ EMBER NEM LEHET! A honlap most már teljes, nem fog nagyon frissülni.Kérlek iteket minden rovatot olvassatok el

kutyasegely.hupont.hu

36. ROKOLYA ÉTTEREM - a Rokolya utcai irodaház földszintjén

► ******* Nálunk nem csak az ebéd fő, hanem az egészség is! ******* Címünk: Bp. XIII. Rokolya u. 1-13. - - - - - - Telefon: +36 20 3982819 Email:rokolyabufe@gmail.com * facebook.com/Rokolya Étkező

rokolyabufe.hupont.hu

37. Elektromos kerékpárok legolcsóbban, garanciával. +36/70-701-8435

► E-bicikli, elektromos robogó, elektromos kerékpár, akkumulátor, garancia és folyamatos alkatrész utánpótlás.

elektromosbicikli.hupont.hu

38. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala

► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu

lezarasspecialista.hupont.hu

39. Szólásgyűjtemény - szólások, szóláshasonlatok és jelentésük

► A stílus maga az ember... Beszélj színesebben, elevenebben, képszerűbben! Értsd és használd a szólásokat!

szolas.hupont.hu

40. MaTi-CaR Alkatrész- Koreai és Japán autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon

► Gyári-, utángyártott Koreai és Japán alkatrészek elérhető áron Miskolcon! CHEVROLET/DAEWOO/HONDA/HYUNDAI/ISUZU/INFINTI/KIA/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/TOYOTA

japanautoalkatresz.hupont.hu

41. Sóder árak, sóder szállítás Budapest

► Sóder árak, sóder szállítás Budapest és környéke +36 21 300 7129 akár 1 m3 olcsó sóder!

soderarak.hupont.hu

42. Német minőségi vegyiáru és édesség kínálatunk:

► Az oldal kizárólag meglévő partnereink részére van fenntartva, tájékoztató jelleggel! Kiszállítás vagy postázás nincs!!!

blackdiamond.hupont.hu

43. http://tukoraltaltalanyos.hupont.hu/ REJTVÉNYEK KICSIKNEK

► Ezen az oldalon Bibliai ihletésű, rejtvényeket találhattok rejtvénytípusonként csoportosítva.

rejtvenyekkicsiknek.hupont.hu

44. PRO-SPORT

► Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatás: 2011./XVI. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013.

pro-sport.hupont.hu

45. BoTi Műszaki Üzletház Jánkmajtis // Vendégház // Sátras kölcsönző

► Egy igazi szatócs bolt, ahol a lehetetlent azonnal megoldjuk, a csodára egy picit várni kell. Családi vállalkozás 1996 óta.

botijank.hupont.hu

46. HÁRMASHATÁRHEGYI SPORTREPÜLÉSÉRT ALAPÍTVÁNY

► A sportrepülők és egyesületeik érdekvédelmi szervezete. Közhasznú szervezet. Alapítva 1990-ben.

harmashatarhegy.hupont.hu

47. MAGYAR URALKODÓK IDŐRENDJE ÉS ARCKÉPCSARNOKA, A MAGYAR TÖRTÉNELEM IDŐRENDJE

► A magyar királyok uralkodási rendje, a magyar történelem időrendje, erdélyi fejedelmek. - Keresd:Lehoczky József:MAGYAR LOVAGKÖNYV, A FEUDALIZMUS KÉZIKÖNYVE!

uralkodok.hupont.hu

48. Veszélyes fakivágás Budapesten

► Veszélyes fakivágás Budapesten biztonságosan, garanciával +36 70 272 0149, minőségi szerszámok, elérhető ár, irányított fadöntés alpintechnikás favágás, email: krisztiankaroly77@gmail.com

fakivagasbudapest.hupont.hu

49. Születésnapi köszöntő képeslapok,Névnapra virágok,png képek,

► Izabella képei

bellakep.hupont.hu

50. Koroknai Kornél PC Mester Komoly Története Az Asztali PC-kről. 1992-től

► Asztali PC-s Történetem.

szamitastech.hupont.hu

51. Magyar NSFW Telegram

► NSFW Tube egy Magyar (+18-as) Telegram Csoport

magyarnsfwtelegram.hupont.hu

52. NUMIZMATIKA a fémpénzek és bankjegyek képeivel

► A fémpénzek és a bankjegyek világa. The World of the Coins and the Banknotes.

numizmania.hupont.hu

53. Keller cukrászat honlapja: torták, aprósütemények, pogácsák

► Honlapunkon megnézheti az általunk készített termékek fényképeit és tájékoztatást kap árainkról.

kellercukraszat.hupont.hu

54. Fülöp Menyhért plébános

► Észak Angliában, Skóciában és Walesben élő, dolgozó magyarok plébánosa

fulopmenyhert.hupont.hu

55. ÉRD SÓDER-BETON DEPO

► CÉGTULAJDONOS: SOÓS GYULA

soderdepo.hupont.hu

56. GOMBACSÍSZÁR

► Minden gomba ehető egyszer, de valamelyik valóban csak egyszer!!! Túrázók, természetjárók, és gombázók oldala, és mindenkié aki szereti a természetet! Engedje meg, hogy bevezessem a "viláGOMBA"! (2009)

gombacsiszar.hupont.hu

57. Ezo Hírnök

► www.ezohirnok.hupont.hu

ezohirnok.hupont.hu

58. On-line design center.

► Képgyűjtemény. Weblapkellékek.

anya-apa.hupont.hu

59. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....

► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..

alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu

60. Akác fa oszlopok a kertben

► Az oldalon akác fa oszlopok, és akác oszlopokból, rönkökből készült kerti fatermékek képeit találja! - akác oszlop - kérgezett akác oszlop - szíjácsmart akác oszlop - körmart akác oszlop - hengermart akác oszlop

akac-oszlop.hupont.hu

61. Karcagi Kunlovarda - Lovas programok - Vendéglátás - Pihenés

► Lovas programok, lovasoktatás, lovaskocsikázás, relaxációs lovaglás, csikós bemutató hangulatos családi környezetben

kunlovarda.hupont.hu

62. TÖRÖKSZENTMIKLÓSI RÓMAI KATOLIKUS PLÉBÁNIA HONLAPJA

► 5200. TÖRÖKSZENTMIKLÓS, SZENT MIKLÓS TÉR 1. TELEFON/FAX: +3656 390-395 IRODA TELEFONSZÁMA: +36309745488 EMAIL CÍM: rkplebaniatmiklos@freemail.hu

rkplebania.hupont.hu

63. OLCSÓ KÖLTÖZTETÉS MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN

► LAKÁS ÉS CSALÁDIHÁZ KÖLTÖZTETÉST, BÚTORSZÁLLÍTÁST, FUVAROZÁST VÁLLALUNK MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN

koltoztetes-magyarorszag.hupont.hu

64. NAPCSILLAG

► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.

napcsillag.hupont.hu

65. Szent Rita aki a legnehezebb helyzetekben is segít..

► Az ima és a hit.. E két egység ami minden esetben és a legnehezebb helyzetekben is velünk van. Kedves Olvasó!Ne hidd, hogy "közhelyes" és nevetséges az amit e két szó hordoz. Nekem jelenleg nincs másom csak hitem. És tudom az ima segít.

szentrita.hupont.hu

66. HONDA alkatrészek elérhető áron Miskolcon a MaTi-CaR Alkatrész-nél

► HONDA (Accord,Civic,City,CR-V I.-II-III-IV.,CR-Z,Crosstour,Crx,Element,FR-V,HR-V,Insight,Integra,Jazz,Legend,Logo,Mdx,Nsx,Pilot,Prelude,Ridgeline,S2000,Shuttle,Stepwgn, Stream gyári-utángyártott alkatrészek széles választékban

honda-alkatreszek.hupont.hu

67. Hy! Emo modellek minden mennyiségben ;D

► Hello! Üdv. Katinkaa és Cintikee oldalán :9 Reméljük tetszeni fog :9

emocsajokfiuk.hupont.hu

68. PUSZTADOKTOR ÁLLATORVOSI, KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT

► Állatgyógyszerek, műszerek, takarmánykiegészítők, tápszerek kiskereskedelme, mezőgazdasági, -állatorvosi és vadgazdálodási szaktanácsadás

pusztadoktor.hupont.hu

69. Iskola-előkészítés, iskolaérettség-vizsgálat, készségfejlesztés

► ...hogy az iskolábajárás öröm legyen, és ne kudarcok sora gyermeknek, szülőnek.

iskolaelokeszito.hupont.hu

70. Tárnok-Trans Kft. - Személy- és Áruszállítás, Költöztetés

► Dombóváron és a Dél-Dunántúlon működő mindennemű szállítással foglalkozó társaság!

tarnoktrans.hupont.hu

71. Történelem.hu-amit elhallgatnak

► "Mert van az igazságba bújtatott hazugság, és van a hazugságba bújtatott igazság"

tortenelem-hu.hupont.hu

72. TEMATIKUS HITTAN

► Személyek, fogalmak gyakran előforduló tárgyak, szimbólumok gyűjteménye, melyeket a rejtvényeimből válogatok keresztény hitoktatók és tanítványaik részére.

tematikushittan.hupont.hu

73. ELADÓ KISSPITZ KISKUTYÁK HONLAPJA

► "A KUTYA AZ EGYETLEN A VILÁGON, AKI JOBBAN SZERET TÉGED SAJÁT MAGÁNÁL"

kisspitz.hupont.hu

74. Menetrend

► Magyar vasúti menetrendek

vasutmenetrend.hupont.hu

75. KÜLSŐ - BELSŐ AJTÓKILINCSEK ÉS FOGANTYÚK AKCIÓS ÁRON MISKOLCON...

► Audi, BMW, Chevrolet, Citroen, Dacia, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Isuzu, Iveco, Kia, Lancia, Mazda, Mercedes, Mitsubishi, Nissan, Opel, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Skoda, Suzuki, Toyota, Volvo, VW minden, autótípushoz és márkához!!!

ajtokilincs-kulso-belso.hupont.hu

 

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 21
Tegnapi: 9
Heti: 56
Havi: 210
Össz.: 34 937

Látogatottság növelés
Oldal: Egy királylány elvarázsolt szerelme III. rész
Az én kedvenc meséim - © 2008 - 2026 - kedvenc-mese.hupont.hu

A HuPont.hu-nál a honlap készítés egyszerű. Azzal, hogy regisztrál elkezdődik a készítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »